Celebek
Krausz Gábor megtörte a csendet: ezért váltak el Tóth Gabival – „Megcsalt…”
Krausz Gábort lelkileg nagyon megviselte, amikor világosság vált számára, hogy Tóth Gabival véget ért a házasságuk.
A sztárséf végig a kislánya érdekeit tartotta szem előtt, ezért hosszú ideig nem árult el részleteket a szakításukról, mert azt akarta, hogy Hannaróza minél kevesebbet észleljen abból, hogy szakítottak az édesanyjával. Most kiderült, valójában miért mentek szét.
- Krausz Gábor hosszú ideig nem árult el részleteket a szakításról, hogy védje a kislányát
- Gábor azt mesélte, hogy megmondja majd az igazságot a lányuknak, de csak akkor, amikor az elég idős lesz
- A sztárséf szerint Tóth Gabi megcsalta őt
Krausz Gábor az elmúlt másfél évben teljesen kivirult, ami elsősorban Mikes Annának köszönhető, hiszen a Dancing with the Stars sok szempontból megváltoztatta az életét. Nemcsak megtanult táncolni, de szerelmet is hozott számára a műsor a táncosnő személyében, akivel azóta is remek csapatot alkot. Álomszerű, ami a sztárpárral történt, és bár Anna korábban nem szerette volna kiteregetni a magánéletét, az új szerelméért vállalta a nyilvánosságot, olyannyira, hogy az Ázsia Expresszben is próbára tették a kapcsolatukat, és a második helyen végeztek.
A sztárséf és volt felesége 2023 augusztusában rántották le a leplet arról, hogy elválnak, majd nem sokra rá kiderült, hogy Tóth Gabi már új partner oldalán boldog: beleszeretett a Fricska Táncegyüttes tagjába, Papp Máté Bencébe. A szakításról több pletyka is napvilágot látott, illetve az énekesnő és Gábor is ejtettek néhány szót a dologról, de csak érintőlegesen. Az okokról most először mesélt kendőzetlen őszinteséggel a TV2 Titkok Ramónával című műsorban az édesapa:
Ezért hallgatott eddig
„Az ok, amiért én másfél éve sosem beszéltem a kapcsolatról sem, magáról a válásról sem, az az, hogy védjem a kislányom. Ha majd egyszer odajön Hannaróza, és megkérdezi, akkor leülők vele, és elmondom neki az igazságot… Remélem, nem 10 éves korában lesz” – mondta, hozzátéve: ő inkább csendes, megfigyelő típus, aki kivárja a megfelelő alkalmat arra, hogy megszólaljon.
„Én megfogadtam, hogy nem fogok rosszat mondani a kapcsolatunkról, valószínűleg abban mind a ketten hibásak voltunk, ezt el kell fogadni! De akkor sem mondtam és ezután sem szeretnék rosszat mondani róla, de hogy mi volt, az más kérdés. De én bántani nem akarom Hanni anyukáját, van elég baja így is. Én ezt lezártam” – szögezte le határozottan.
Gábor szerint másfél éven keresztül tűrte, és csendben hallgatta, miket nyilatkozik róla az exneje.
Még a térfigyelő kameráknak is elmondta, milyen voltam én, a kapcsolatunk, a drogos múltam, hogy bántalmaztam, legalábbis tett rá utalásokat, de én úgy voltam vele, nem fogok ezekre reagálni, erről TikTok-videókat gyártani, mert az Hanninak nem lesz jó!
– jelentette ki a séf.
„De egyszer majd elmondom neki őszintén, amit gondolok, hogy két embernek nem biztos, hogy együtt kell maradnia egy gyerek miatt… Mindenki hibázhat… megcsalt, ezzel nincs baj, ezt el tudtam volna engedni, de minden más, ami utána jött, az volt, ami engem nagyon-nagyon bosszantott és bántott. Ha Hanni elég idős lesz majd, elmagyarázom neki” – rántotta le a leplet az igazságról Gábor, amit a Bors szúrt ki.
