Connect with us

Sztori

Krausz Gábor először szemet hunyt Tóth Gabi félrelépése felett, majd kiderült, többről van szó, mint egy kaland

Egy hónapja villámcsapásként ért mindenkit, hogy véget ért Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága.

A szakítás bejelentése után szinte egyből kiderült az is, hogy a szakítás oka a hűtlenség, ugyanis az énekesnő összejött a Fricsak egyik táncosával, Papp Máté Bencével.

Azonban most a Blikk információi szerint a házaspár augusztus elején megpróbálta rendbe hozni a kapcsolatát. A lap úgy tudja, hogy Gabi hetekkel korábban bevallotta a félrelépést, azonban Krausz Gábor akkor úgy döntött, hogy a kislányuk és a közös jövőjük érdekében szemet hunyna a félrelépés felett.

„Gábornak nagyon fontos volt ez a család, hiszen neki igazából sosem volt lehetősége megélni, milyen ez. Még gyerek volt, amikor elvesztette az édesanyját, s úgy tudom, az apjával sem volt sokáig szoros a kapcsolata, a családja többsége külföldön él. Így amikor bekerült a Tóth famíliába, majd megszületett a kislánya, úgy érezte, végre a helyén van. Ezt az idillt és boldogságot pedig mindenáron szerette volna megtartani, még úgy is, ha élete legnehezebb döntését kell meghoznia, és meg kell bocsátania azt, hogy a felesége félrenézett”

– mondta a lapnak a sztárséf egyik ismerőse, aki szerint Gábor azért lehetett hajlandó erre a döntésre, mert úgy tudta, hogy a felesége afférja a múlté.

Az ismerős kiemelte, nehéz időszak volt, de akkor úgy tűnt, hogy mindketten a családot és a közös jövőt választották, azt hitték, hogy ezen is túl lesznek.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top