Connect with us

Celebek

„Közvetlen életveszélyben van Galambos Lajos” –Nem kell börtönbe vonulnia a zenésznek

Halasztást kért és kapott a 3 év 6 hónapos börtönbüntetése megkezdése alól Galambos Lajcsi. Mint arról többször is beszámoltunk, tegnap hajnalban hiába várták sokan a kecskeméti börtön bejáratánál, a mulatóssztár nem jelent. Az ügyvédje csak a Blikknek mondta el az okot: közvetlen életveszélyes állapotban van Lajcsi!- írja a Blikk

Dr. Csontos Zsolt mesélte el a lapnak, aki az ügy jelenlegi szakaszában Lajcsi jogi képviselője.

– Halasztási kérelmet terjesztettünk elő a szükséges feltételek mellett. Ezt csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ítélet két évnél hosszabb börtönbüntetésről szól, amennyiben közvetlen életveszély áll fent az elítéltnél – mondta lapnak az ügyvéd.

– A bíróság befogadta a kérelmet, majd úgy döntött, hogy függőben tartja az ítéletet, vagyis jelenleg nem terheli bevonulási kötelezettség az ügyfelemet. Megvizsgálták a benyújtott orvosi szakvéleményeket, és az alapján igazságügyi szakértőt rendeltek ki. Ha jól tudom, ő már meg is kapta az ügyet és a papírokat. Az ő eredményei alapján dönthet úgy a bíróság, hogy felfüggeszti a szabadságvesztés végrehajtását.

Na, nem végleg, hanem bizonyos időre. Mi egyévnyi halasztást kértünk. Ez nem azt jelenti, hogy ennyit meg is ítél a bíróság: saját hatáskörben jelöli ki az időintervallumot, aminek letelte után felülvizsgálatra kell megjelennie az ügyfelemnek.”

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top