Connect with us

Celebek

Közel hétmillió eurót, azaz közel hárommilliárd forintot örökölt Csuti?

Közel hétmillió eurót, azaz közel hárommilliárd forintot örökölt – ezzel a levéllel keresték meg Szabó András Csutit, aki azonban résen volt, és hamar rájött: kis híján csalás áldozata lett. Csuti most elmondta, mire érdemes odafigyelni.

Hogyan próbálták átverni?

– Egy tört magyarsággal íródott levelet kaptam egy bizonyos George Louistól. A levélben az állt, hogy az illető már korábban is keresett, mert egy azonos vezetéknevű illető, aki feltételezhetően a rokonom, hirtelen elhunyt, és gyermekek híján, én kapnám a mesés, közel hárommilliárd forintos örökséget.

Hogyan fogott gyanút?

– A levél több gyanús elemet is tartalmazott, én pedig eleve szkeptikus vagyok. Először is mindig leellenőrzöm az e-mail-címet, amelyről a levél jött, ez a g-mailes cím azonban nem tűnt túl megbízhatónak. Másrészt látszik, hogy ezt az e-mailt rajtam kívül másnak is elküldték, kvázi egy kör-e-mailről van szó. És persze ott volt a levélben, hogy 50-50 százalékban osztozzunk az örökségen, amihez „csak” az adataimat kellett volna megadnom. Ez számomra már rengeteg felkiáltójel, és mindenki nagyon figyeljen, mert a csalók pillanatok alatt megkaparinthatják az adatait.

Próbálták már hasonló módon átverni?

 Igen, de sosem dőltem be, én nagyon elővigyázatos vagyok. Nyilvános wifit például sosem használok, de kiemelten ügyelek az adataim védelmére. Sajnos a nagyszüleim nem voltak ennyire gyanakvók, és korábban az úgynevezett unokázós csalók áldozatául estek.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top