Connect with us

Sztori

Kitört az újabb pedofilbotrány Magyarországon

Nemes Lászlót november óta próbálják elkapni a rendőrök. Eredménytelenül.

Kitört tehát az újabb pedofil botrány.

De mi történt pontosan? Az 54 éves férfi egy tarpai ingatlanban élt, amelyet a hírek szerint a testvére bérelt neki. Itt töltötte a házi őrizetét, ám egyik pillanatról a másikra megszökött. Ez novemberben, tehát nagyjából három hónappal ezelőtt történt és azóta nem sikerült elkapniuk a hatóságoknak.

Nemes László érfi kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszak miatt került a rendőrség látókörébe

– olvasható a Blikk cikkében.

Mi tett? „A megalapozott gyanú szerint az edzőként dolgozó férfi munkakörébe tartozott az is, hogy éjszaka felügyelje az externátusként működő diákszálláson elhelyezett gyerekeket. 2022 novemberében egyik éjszaka a gyanúsított egy alvó kiskorú fiúval sz*xuális cselekményt végzett. Néhány nap múlva egy másik kiskorú fiúval ugyanígy tett. Ezek a cselekmények ismétlődtek is 2022 novemberében”

– ezt már Szilágyi László részletezte a lapnak, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője.

Nemes László nem sokáig bírta

De hogyan jutottunk el idáig? Az 54 éves férfi 2022. december 6-tól egészen 2023. november 7-ig volt letartóztatásban. Ezután került házi őrizetbe, ám ott csak 12 napig bírta, ugyanis a szökésre november 19-én került sor.

Az eljárás a Beregszászról származó Nemes távollétében is folytatódik, akár 15 évet is kaphat a tettéért. Ismerősei megdöbbentek azon, hogy kiengedték és meg is szökött a bűnügyi felügyeletből. Elképzelhetőnek tartják, hogy már Ukrajnában van.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top