Connect with us

Sztori

Kiöntött a Duna, sokkoló felvétel az elárasztott Esztergomról, Győr is víz alatt van

Kiöntött a Duna, sokkoló felvétel az elárasztott Esztergomról, Győr is víz alatt van

Felkavaró felvételeken az árvíz sújtotta nagyvárosok.

Árvízveszélyt hirdettek országszerte. A Duna magas vízállása miatt Budapesten már karácsony előtt megkezdték a védekezést, lezárták az alsó rakpartot. A megáradt folyó miatt Esztergomban is kiemelt volt a készültség, december 25-én hajnalban érte el a Duna az 500 méteres vízállást.

A helyi önkormányzat karácsony első napján megelőző jelleggel árvízvédelmi tevékenységet folytatott az árvíz ellen, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei lezárták a Prímás-szigeten, a Szalma csárda és a kemping közötti átereszt, hogy a Duna ne tudja elönteni a sziget mélyebb részeit.

MÉG AZNAP A SZIGET PARTJÁNAK TETEJÉHEZ ÉRT A FOLYÓ VIZE, BUDAPESTEN PEDIG MINDÖSSZE 12 ÓRA LEFORGÁSA ALATT 40 CENTIT EMELKEDETT A DUNA SZINTJE.

Esztergomban csak december 27-ére várták az áradás tetőzését, Hernádi Ádám polgármester karácsonykor tette ki a Facebook-ra, hogy „egy kisebb árhullám közelít a Dunán Esztergom felé”. A II. fokot megközelítő vízmagasság veszélye miatt a Prímás-szigeten végzett védekezési munkálatok mellett a Nagy Duna sétány lezárására is készültek, de arra senki sem számított, hogy már karácsony második napján olyan magas lesz a Duna vízszintje, hogy kiönt a városban.

A Vízügy azonban kedden reggel közzétette, hogy Esztergomban jelenleg 569 centiméter a folyó magassága. A legfrissebb információk szerint karácsony másnapjára a sétálóutcákra és a parkos területekre is betört a víz.

A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁN TÖBB FELVÉTEL, FOTÓ IS FELKERÜLT AZ ELÁRASZTOTT ESZTERGOMRÓL, ALÁBB EGY VIDEÓ LÁTHATÓ:

A KÖVETKEZŐ KÉPEKET PEDIG AZ IDŐKÉP-NEK KÜLDTÉK KISMAROSRÓL, GYŐRBŐL, ÉS VÁCRÓL:

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top