Connect with us

Sztori

Kiderült ki vesztette életét a kismórágyi balesetben,több százan gyászolják

Rózsát mindenki szerette, a tanítónőt rengetegen gyászolják.

A borzalmas baleset a kismórágyi vasútállomáson történt tegnap, (augusztus 13.) délután. Eddigi információk szerint az asszony Fiat Pandájával, a tilos jelzés ellenére hajtott fel a sínekre, ahol összeütközött a Dombóvár felé tartóvonattal.

Úgy tudni, hogy a szerelvénynek esélye sem volt fékezni, így a gázolás után még hosszú métereken keresztül tolta maga előtt az aprócska kocsit. Bár a helyszínre azonnal odarohantak a mentősök és a tűzoltók is, a kocsiban ülő idős asszony életét már nem lehetett megmenteni, a mentősök csak a halál beálltát tudták megállapítani. A rendőrség alátámasztotta, hogy az asszony a tilos jelzés ellenére hajtott rá a sínre:

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy autó vezetője a tilos jelzés ellenére a vasúti átjáróba hajtott, ahol összeütközött egy Dombóvár felé tartó motorvonattal. Az autót vezető nő a balesetben életét vesztette

– közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Információink szerint az autót a 74 éves bajai tanítónő, R.-né K. Rózsa vezette. Az idős asszony köztiszteletnek örvendett a környéken, sokakat tanított, tanítványai pedig a mai napig jó szívvel emlékeznek rá, emellett a helyi kórus oszlopos tagjának számított. A kedves, mosolygós és a mai napig aktív életet élő Rózsa nénit tucatnyian gyászolják, azonban azt nem értik, hogy miért is hajtott fel a sínekre. Az asszony köztudottan figyelmes és óvatos sofőr volt.

Nem tudni, hogy mi történhetett, vagy miért hajtott a sínekre tilos jelzés ellenére. Lehetséges, hogy az oka a nagy meleg, vagy az az okozta rosszullét lehetett

– mondta az asszony egyik ismerőse.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top