Connect with us

Sztori

Kiderült hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai,érthetetlen hogy mit kerestek ott

Magyar fiatalok voltak a kisgéphajón. Érthetetlen hogy mit kerestek a nagyhajók sávjába.

Ahogy arról több cikkben beszámoltunk szombat éjjel baleset történt a Dunán. Egy szállodahajó egy kishajóval ütközött. Egy ember tudott kiúszni a partra. Súlyosak a sérülései. A rendőrök más két holttestet megtaláltak, de még több eltűnt után kutatnak. Egy biztos nyolcan voltak a vízijárművön.

Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a kisgéphajóban sülysápi fiatalok utaztak, akik egy Duna-parti fesztiválon vettek részt, és hazaútjuk során szenvedtek balesetet.

Egy szemtanú azt mondta: a verőcei Duna-szakaszon nagy csattanást hallottak, a nagyobb hajó reflektort is kapcsolt, majd tovább ment.A szállodahajó, a Heidelbergen jelenleg is mintegy 110 utas van a komáromi kikötőben, a rendőrség mindenkit kihallgat, az utasok addig a hajót sem hagyhatják el.

A telex.hu megjegyzi, egyelőre érthetetlen, hogy a kisebb hajó hogyan kerülhetett szombat este 10 után a Duna közepére, abba a sávba, amit a szállodahajóknak és egyéb nagy járműveknek kijelöltek.

Közben a rendőrség azt kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászoktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésben hozható, hívják azonnal a 112-t!

Continue Reading
Hírdetés

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top