Connect with us

Celebek

Kiderült: ez a nő Varga Judit férjének új párja

Varga Judit és férje mindössze néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy elválnak útjaik, Magyar Péter azonban már meg is találta a boldogságot egy másik nő oldalán – írja a Blikk.

A Diákhitel Központ korábbi elnöke, a Magyar Közút igazgatóságának tagja Prágából posztolt a közösségi oldalára, amelyben azt írta, készen áll az újrakezdésre.

„Amikor egy ajtó bezárul, a Jóisten kinyit egy ablakot. Itt van az a lány, aki tudja…” – utalt arra, hogy máris van valakije.

A lap információ szerint Magyar Péter új párja Vogel Evelin belsőépítész: a reklámszakmában, enteriőrfotózásban és tervezésben is jártas üzletasszony és édesanya.

Emellett a legendás Vogel család tagja: édesapja a vízipólós Vogel Zsolt, aki annak idején az Újpest játékosaként például Benedek Tiborral együtt nyert BEK-et. A felesége, Pásztor Zsófia a Ferencvárosban kézilabdázott, és válogatott is volt. Evelin mindkét öccse, Simon és Soma is sikeres vízilabdások, előbbi az Egerben játszik, míg az FTC kapusa Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes és olimpiai harmadik.

A lap Magyar Pétert is megkereste az üggyel kapcsolatban, aki szűkszavú nyilatkozatban erősítette meg, hogy valóban egy párt alkotnak. „Nem gondolom, hogy a magánéletem közérdeklődésre tartana számot, de igen, az értesülés helyes” – írta lapunknak Magyar Péter, de arra már nem tért ki, mikor ismerkedtek meg.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top