Connect with us

Sztori

Kiderült, ebből él ilyen nagy lábon Kabát Péter: „Elég nagy a havi rezsim, van több lakásom és kocsim is”

Kiderült, ebből él ilyen nagy lábon Kabát Péter: „Elég nagy a havi rezsim, van több lakásom és kocsim is”

Kabát Péter, egykori válogatott labdarúgó, napjainkban hobbijának tartja a tévézést és a celebkedést. Mindezek ellenére azonban megmaradni kíván az emberek szemében, mint labdarúgó. A “Mutasd Magad!” című műsorban beszélt a karrierjéről és az életéről.

“Abból élek, amit én a foci alatt összeszedtem” – mondta Kabát Péter, aki 32 évig focizott. Pályafutása alatt mindig odafigyelt a pénzügyeire és a szülei támogatását is kiemelte: “Én soha nem herdáltam el, amit megkerestem. Nagyon figyeltem. A szüleimnek köszönhetek mindent.”

Kabát a pénzügyi tudatosságáról is beszélt, elmondta, hogy befektette a pénzét, amit karrierje során keresett. “Ha nem vagyok annyira hülye, akkor én életem végéig megvagyok!” – fogalmazott. Ezzel szemben számos kortársára nem jellemző ez a fajta pénzügyi elővigyázatosság. Kabát Péternek is vannak olyan ismerősei, barátai, akik sok pénzt kerestek, mégsincs annyi pénzük, amennyi lehetne.

Az Újpest legendájáról kevesen tudják, hogy mindig nagyon alaposan bánt a pénzzel, amit a pályafutása során keresett. A celeblétből származó bevételt pedig csak kiegészítésként tartja számon. “Az egy kiegészítő. Mert elég nagy a havi rezsim, van azért több lakásom, kocsim. Nem azt mondom, hogy nagy lábon élek, de jól élek, jól élünk” – mesélt életéről Kabát.
Hirdetés

Kabát Péter életútja példaként szolgálhat sokak számára, hiszen sikerült egyensúlyt találnia a sportkarrierje és a civil élete között, miközben pénzügyi stabilitást is megőrzött.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top