Connect with us

Sztori

Kiderült az igazság! Ebben a betegségben szenved Lajcsi, ezért úszhatja meg a börtönt

Galambos Lajos, Lajcsi börtönbe vonulását az egészország kíváncsi szemekkel nézte, azonban mind az újságírók, mind a rajongók hiába vártak rá a börtön bejárata előtt, végül Lajcsi nem jelent meg.

Egy darabig nem volt pontos információ azzal kapcsolatban, hogy Lajcsi börtönbe vonulása miért halasztódik, majd maga az énekes osztott meg ezzel kapcsolatban információkat.

Az utóbbiidőben rossz egészségi állapota miatt többször szorult orvosi segítségre, sőt, egy alkalommal kórházban is feküdt, ahonnan elég ijesztő képet osztott meg a rajongókkal.

A börtönbe be nem vonulása mögött is egészségügyi probléma áll.

Ügyvédje a zenész egészségügyi állapotára hivatkozva már korábban halasztást kért, február 17-én pedig a trombitaművész a Tények Pluszban beszélt arról, hogy gyógyíthatatlan beteg, ezért nem vonult be a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, de erről két nappal korábban még nem beszélhetett. A ma megjelent Hot! magazinnak elárulta, milyen diagnózist kapott.

TÜDŐTÁGULÁSOM VAN, ÚGYNEVEZETT KESZONBETEGSÉGEM, AMITŐL GYAKORTA FULLADOK, KÖHÖGÖK, EZENKÍVÜL MÁS PROBLÉMÁM IS VAN, AMI KIZÁRJA AZT, HOGY BEVONULJAK. BŐVEBBEN NEM SZERETNÉK BESZÉLNI A RÉSZLETEKRŐL, DE AZT ELMONDHATOM, HOGY A BETEGSÉGEM GYÓGYÍTHATATLAN ÉS VISSZAFORDÍTHATATLAN.

ŐSZINTÉN MONDOM, ÉN ÖRÜLNÉK A LEGJOBBAN, HA BEMEHETNÉK A BÖRTÖNBE, MERT AZ AZT JELENTENÉ, HOGY NEM VAGYOK BETEG. INKÁBB EGÉSZSÉGESEN SZERETNÉM LETÖLTENI A BÜNTETÉSEMET, MINT BETEGEN KINT MARADNI.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top