Connect with us

Sztori

Kiderült a szörnyű igazság!Ebbe halt bele Vágó István

Váratlanul meghalt Vágó István – Egyik utolsó interjújában az elmúlásról beszélt

 

Ma reggelre virradóra az otthonában hunyt el Vágó István, akinek halálhíre másodperceket alatt bejárta a magyar sajtót. Televíziós személyisége előtt kollégák ezrei hajtanak fejet, s a mai nap kétségkívül az ő búcsújáról szól majd.

Vágó Istvánt 74 éves korában, váratlanul fellépő egészségügyi probléma következtében érte a halál az éjszaka.

A Best magazin februárban, a születésnapja alkalmából beszélgetett utoljára a kvízmesterrel: „Apámat már túléltem, anyám szép hosszú kort ért meg, kilencvenegy éves volt, amikor elment. Hogy aztán melyik lesz bennem a domináns, az anyai ág vagy az apai, azt majd megmondom a végén – mondta, majd arra is kitért, egyáltalán nem fél az elmúlástól. – Attól én sose féltem, most sem, a betegségtől viszont félek. Inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy mennyire lehetek még hasznos a szűkebb és tágabb környezetem számára.” Ekkor arra is kitért, hogy a halálos ágyán bocsánatot kérne-e bárkitől, vagy ő maga megenyhülne-e arra az illetőre, aki megbántotta. „Az a baj, hogy én nem vagyok megbocsátó típus. Engem elég egyszer megsérteni, és úgy maradok. Hogy miért, nem tudom, azt viszont tudom, ezen már nem tudok változtatni. Lehet, nem is akarok.”

V á g ó    I st v án  ÉLETE

V á g ó    I st v án    gyógyszer-vegyészmérnöknek tanult, majd a MEDIMPEX külkereskedelmi vállalatnál dolgozott. Képzett idegenvezető, de ezt a szakmát sosem gyakorolta.

~Jelentkezett a Magyar Televízió által meghirdetett Riporter kerestetik vetélkedőbe, ahol Vitray Tamás a döntő után felajánlotta neki egy barkochbajáték vezetését, 1976-ban. Azóta is kedveli a vetélkedőjátékok minden fajtáját. – 1997-től egy rövid ideig volt a TV2-nél, ahol a Mindent vagy semmit című műsort vezette.

– 1990 VAN BENNE VALAI néven ismert műsort vezette.

2000-től 2007-ig a Legyen Ön is milliomos! néven ismert műsort vezette.

2007. november 5-étől a Pókerarc című vetélkedőt vezette Sebestyén Balázzsal, a 2008-as év első felében pedig a némileg megváltozott Legyen Ön is milliomos!-nak volt a házigazdája, egészen addig, amíg azt az RTL Klub le nem vette műsoráról.

~Grétsy Lászlóval közösen vezette 1987-től 1997-ig az Álljunk meg egy szóra! című nyelvművelő műsort, amely 1997-ben érkezett el 500. adásához, s amelynek egyes témáit könyv alakban is kiadták.

~Basszusgitáron játszik a Favágók együttesben; kedvenc stílusa a dzsessz.

~Felesége, Judit újságíró, fiuk, Péter a vendéglátóiparban dolgozik.

Kiválóan beszél angolul, németül, franciául, spanyolul (e négyből felsőfokú és szakmai nyelvvizsgája van), interjúképesen olaszul és portugálul, továbbá megérteti magát oroszul, lengyelül és svédül. Írni tud arabul, törökül és hindiül. Foglalkozott a finn és a japán nyelvvel is.

~Vágó István ötlete nyomán jött létre Budapesten a Miskolciak Baráti Köre.

~2008-ban több interjúban is elismerte, hogy a Legyen Ön is milliomos! játékokban azokat a versenyzőket támogatta, akikkel jobb műsort lehetett készíteni. Műsorvezetőként megfelelő utódnak nevezte Sebestyén Balázst, aki szerinte jobban kommunikál nála a játékosokkal, bár a klasszikus műveltség terén állítása szerint van még mit behoznia.

2009 szeptemberében Párbaj címmel a TV2 televíziós csatornán új vetélkedőműsor indult, amelynek játékmestere Vágó István lett.

~2012-ben az ÁtVágó című vetélekdős műsor vezetője.

-2013-ban új tudományos műsort indított, Szkeptikus vagyok címen.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top