Celebek
Kegyetlen fájdalmak kínozzák Liptai Claudiát, a TV2 azonnal közleményt adott ki az állapotáról
Az sem volt biztos, hogy visszatérhet a Sztárban Sztárba, nagyon nagy volt a baj.
Néhány nappal ezelőtt Liptai Claudia a közösségi oldalon számolt be betegségéről, ami miatt napokra kórházba is került, és le kellett mondania a színházi szerepeit. Akkor így vélekedett az őt kínzó kórról:
„A diagnózis: övsömör. Aki már átélte ezt a betegséget tudja, hogy döbbenetes semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa és az Adrenalin mindenen átsegít. De mára egyértelművé vált, hogy muszáj ezt komolyabb körülmények között gyógyítani”
– fogalmazott.
Azonnali közlemény a TV2-től
Akkor még csak reménykedhetett, hogy a következő hétvégére visszatérhet a képernyőkre, ám egyáltalán nem volt biztos, hogy olyan állapotban lesz, ami lehetővé teszi számára az élő műsor megpróbáltatásait.
Erről a TV2 közleményt adott ki a Bors érdeklődésére, mint kiderült, visszatér a műsorba, ám folyamatos orvosi felügyelet alatt áll majd, és kiemelten figyelnek arra, hogy a ruházata se okozzon számára kellemetlenséget a forgatás során:
„A műsor készítői természetesen mindent megtesznek, hogy Claudia komfortosan érezze magát a Sztárban Sztár All Stars forgatása alatt. Felvettük a kapcsolatot menedzserével, aki közvetíti felénk, ha Claudiának bármire szüksége lenne a felvétel során. Mivel tisztában vagyunk vele, hogy ez a betegség fájdalommal jár, a forgatásra kirendelt állandó orvosi felügyelet is készen áll arra, hogy enyhítsen ezen”
– írta a csatorna az ötödik adás előtt.
„Továbbá egyeztettünk a műsor egyik stylistjával is, mivel tudjuk, hogy jelenleg a bőréhez durvább anyag nem érhet, ezért terv szerint egy nagyon finom, hernyóselyem ruhában lesz a következő adás felvételekor, ezzel is igyekszünk őt megkímélni az esetleges fájdalmaktól. Az All Stars egész stábja várja vissza Claudiát, és mindent megteszünk, hogy a lehető legkellemesebben teljen neki a stúdióban töltött idő.”
A hatodik adásnál már nem is volt kérdés, hogy Claudia ott lesz-e a műsorban, a TV2 rövid és megnyugtató választ adott a lap érdeklődésére:
„Liptai Claudia jól van, és természetesen ott lesz a hatodik élő show-ban.”
A műsorvezető ráadásul további feladatokat is vállalt, hamarosan visszatér a Sláger FM mikrofonja mögé is, ahol az Édes Kettes című műsorban Pataki Ádámmal közösen beszélgetnek vendégeikke.