Connect with us

Sztori

Kapaszkodj meg ennyibe kerül a fagyi és a lángos a Balatonon!Es ez még semmi!

Kezdődik a szezon a magyar tengernél: a Blikk az északi és a déli parton is járt, s megnézte, mire számíthatnak majd a vendégek

Április kezdete ugyan a decembert idézte, de a balatoni vendéglősöket, szállásadókat, butikosokat nem tudja megtéveszteni az időjárás. Ők a naptárnak hisznek, amely szerint két hónap múlva itt a nyár. Kisültek, elkészültek az idei szezon első ínyencségei, Siófokon az egyik étteremben a szokásos sajtos, tejfölös mellett harcsagiroszos lángossal, Balatonfüreden pedig – az elsőként megnyitott cukrászdában – szecsuáni borsos ribizli, bazsalikomos málna fagyival várják az odalátogatókat.

Kelet-Magyarországon a hó,a Balatonnál az első vendégek kezdtek szállingózni az esztendő negyedik hónapjának kezdetén.

Árpád a feleségével és két gyermekével indult biciklitúrára a tóparton. A családnak üdülési joga van az egyik hotelben, rendszerint ilyenkor egy hetet töltenek ott.

 Kíváncsiságból megnéztem az árakat, 300-400 ezer lenne a szállás négyünknek. Nyáron biztosan több is, de olyankor külföldre szoktunk menni, mégpedig a tengerpartra. A Balaton most jó, hogy még kevesen vannak és csöndes a környék – mondta a családfő.

20 százalékos emelés az éttermekben

Nem csak ők érkeztek egyhetes tavaszi vakációra. Judit, Laura, József és Tamás az első sült hekket falatozták a kikötő melletti halsütödében.

– Nyáron is jövünk majd, ősztől a következő nyárig nem bírjuk ki a Balaton nélkül – mondták szinte egyszerre a Blikknek ebéd közben.

Görög Georgina, az étterem fiatal vezetője a gazdasági válság ellenére nem számol kevesebb vendéggel az előző szezonhoz képest, mégpedig azért, mert az idei tél meglepően forgalmas volt náluk.

– Az elmúlt nyáron a hétköznapok gyengébbek voltak, a hétvégék erősek. Azt hiszem, sokan akadtak, akik nem mentek nyaralni, ezért nem vettek ki egész hétre szállást, viszont lejöttek a hétvégéken – magyarázta. – Akkor meg kellett emelnünk az árakat 20 százalékkal, és lehet, hogy további 5-10 százalékra lesz szükség, ami viszont még mindig nem fedezi a többletkiadásokat. Inkább lemondunk a profit egy részéről, hogy ne pártoljanak el a törzsvendégek.

Pedig az étterem villanyszámla átalánya 260 ezerről tavaly 695 ezer forintra drágult, az alapanyagárakon kívül ezt kell valahogy kigazdálkodnia a vállalakozásnak.

Harcsagiroszos lángos az újdonság

Szerencsére az olaj ára lejjebb ment az egy évvel ezelőttihez képest. Ebből sok kell a balatoni lángoshoz, az olcsóbb olaj azonban nem itt, hanem más fogásokban jelenik majd meg. Tavaly 800 forintba került egy sima lángos, idén 1000 forint lesz, a sajtos-tejfölös viszont marad 1600. És debütál a 2023-as nyár különlegessége, a harcsagiroszos lángos, mégpedig 2300 forintért.

A sajthoz és tejfölhöz szokott vendégeknek az első falatok talán szokatlannak tűnnek, de rendkívül kiadós fogás, a giroszfűszerrel sült harcsafalatokra joghurtos és csípős szósz, saláta és hagyma kerül. Ketten is jóllakhatnak eggyel.

Dobó József nyárig kivár a lángosozással, most inkább rántott pontyot rendelt, miközben izgatottan leste az óráját. Az ebédjét ugyan hamar szervirozták, de délután háromkor tették vízre a vitorlását, ennek tudatában számára csak vánszorgott az idő.

 Amikor csak tudunk, jövünk a családdal. A kikötőmesterek már befejezték a kartbantartást, az algátlanítást, a kishajóm most a szárazon várja a darut, ami beemeli majd a Balatonba – mesélte a kapitány.

Szállás 50 ezertől 1,4 millióig

A kikötőben, a parton, mint a jegenyesor, úgy sorakoztak a vitorlások az állványokon száz méter hosszan. Forgalom miért is lenne még ilyenkor? Kihalt a siófoki sétány is. Csak Tomán László, az egyik kis hotel vezetője tevékenykedett, most éppen a bejárat előtti kis oszlop lámpájában cserélt égőt.

Az épületben ő maga látja el a karbantartási munkák többségét is afféle ezermesterként, míg Őri Anikó a tisztaságról és a szobák rendezettségéről gondoskodik. Néhány gyakorlott simítás a frissen húzott ágyneműn, s a vízpartra nyíló, erkélyes szobák már várják a vendégeket.

Itt 40-50 ezer forintba kerül egy ilyen szoba egy éjszakára reggelivel, ketten-hárman férnek el benne kényelmesen. Ez már tartalmazza a strandbelépőt is: közvetlenül a hotel parkolójából nyílik a kapu. Az üzemeltető 5-10 százalékos emelést tervez az energiaárak miatt.

Csigaházi Balázs ügyvezető tapasztalatai szerint a vendégek többsége 4-5 napra, legfeljebb egy hétre érkezik, kéthetes balatoni nyaralások már csak elvétve fordulnak elő.

Aki drágállja a hoteleket, kereshet apartmant az interneten. Ám 100 ezer forint alatt nem nagyon talál egyhetes vakációra. Az egyik közvetítő oldal ajánlatait néztük meg július közepén hat éjszakára, két főre. A legolcsóbb, akciós ajánlat egy apartman szobájára 96 ezer forint volt, a többit 100 ezer felett kínálták. Hat éjszakára 200 ezren túl már elfordulhat kerti medencés szállás is a hirdetések között.

Találtunk apartmant 600 ezerért is ugyanekkorra, étkezés nélkül, vagy éppen 800 ezerért hotelt. A legdrágább pedig egy villa volt 1,4 millió forintért, igaz, 150 négyzetméteres, 5 hálószobával, 3 fürdőszobával és 7 ággyal.

Gumiban olcsóbb lehet

Még ennyi időre is sokan új labdát, matracot, úszógumit vagy más vízi játékot vásárolnak. Számukra jó hírrel szolgált Szabó Zoltán, a sétány egyik butikosa.

Ezek a játékok mind Kínából érkeznek konténerhajóval. A koronavírus-járvány idején brutálisan megdrágult a szállítás, ami a bolti ár nagyobb részét jelenti, most viszont olcsóbb lett. Így a matracok, a labdák beszerzési ára 10-20 százalékkal esett. Ebből, azt hiszem, ki tudom gazdálkodni, hogy ne kelljen megemelnem más tételek árát az infláció miatt – utalt a világgazdasági összefüggésekre Zoltán.

Horgász a pácban

Nincs okuk az örömre a horgászoknak. A Tihanyban kapásra váró Garamvölgyi Péter és fia, Olivér arra panaszkodott, hogy az éves területi engedély már 35 ezer forintba kerül, amihez még meg kell vásárolni 14 ezerért az egyesületi tagságot; utóbbi korábban 5 ezer forintba kerül.

 

Ezért a pénzért csak a partról lehet bedobni, viszont nyáron, amikor zsivalyognak a fürdőzők, így alig van esély a fogásra. A csónakból horgászás engedélyei pedig már 50 ezer forintba kerülnek. Ám ahhoz kikötőhelyet is kell bérelni 70 ezerért.

Persze, horgászat bűvkörén kívül lévők minderre csak legyintenek, drága sport, nem kötelező. Nyáron fagyizni a Balatonnál viszont igen. Legalábbis fagylalt nélkül mit sem ér a vakáció.

Egy gombóc fagyi 550 forint

Csakhogy idén egy gombóc ára átlépte a lélektani 500 forintos határt. A tradicionális Bergmann cukrászdában, Balatonfüreden 550 Ft egy gombóc. És hogy nem lesz ennél sokkal kevesebb máshol sem, azt sejtetni engedi, hogy az energia- és élelmiszerárak elszabadulása miatt mindenki emelt körülbelül 20 százalékot. Tavaly még 450 forint volt egy gombóc, ami átlagosnak számított a Balatonnál. Várhatóan az 500 feletti ár is az lesz idén.

Bergmanné Gabi üzletvezető elismeri, ez már a lélektani határ, de mint mondja, nem tehettek mást, a fagylalt folyamatos hCsak abban merünk bízni, hogy egy év alatt az emberek talán megszokták már, hogy minden élelmiszer sokkal többe kerül – jegyezte meg az üzletvezető.

1000-2000 forintos strandbelépő

A nyaralás költségeit növeli, hogy az északi parton a legtöbb strandon 1000-2000 forint belépődíjat kell fizetni. Zánkán a másfélszeresére, a tavalyi 1000-ről 1500 emelték a tikett árát. Balatonalmédiban 33 százalékos az áremelés: 1500-ról 2000 forintra emelkedik a felnőttjegy.

Idén nyáron még 57 olyan kijelölt és gondozott partszakasz van a tó környékén, ahol belépő nélkül fürödhetünk. Siófokon tervezik az Újhelyi strand fizetőssé tételét, de majd csak 2024-től.

Az északi parton csak két szabadstrandot találni: Tihanyban és Örvényesen, az összes többi a déli parton fekszik. A legnagyobb, 3 km hosszú, füves, árnyas partszakasz Zamárdiban van.

űtést igényel, az pedig sok áramot fogyaszt.

A szabadstandok annyiban különböznek a fizetős konkurenciától, hogy parti és vízi játékok kevésbé fordulnak elő. A legtöbb helyen viszont van átöltözési lehetőség, vécé, és büfé is. A gyep és a park is gondozott, és sötétedés után is lehet sétálni a parton.

De még itt sem lehet mindenütt ingyen megúszni a fürdőzést. Balatonbogláron bevezetik a 300-400 forintos parkolást, Zamárdiban pedig már öt éve jegyet kell váltaniuk az autóval vagy motorral érkezőknek. Ennek az ára október 1. és április 30. között 300-ról 350, május 1. és szeptember 30. között óránként 300-ról 400 forintra emelkedik. A napijegy ára 2000-ről 2500 forintra nő.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top