Jön a baba Vitray Tamáséknál, már nagyon várják
Nagy a boldogság.
Vitray Tamás 2019 novemberében bejelentette, hogy 32 év után elválik Kállay Boritól. Majd pedig alig másfél hete kiderült, hogy ismét rátalált a szerelem Ivens Éva személyében, akivel már össze is házasodtak.
A pár a szabadidejében szeret színházba járni, utazgatni, a leggyakoribb beszédtéma közöttük pedig a munka mellett a család, ami hamarosan új taggal bővül.
„Kettőnknek összesen négy gyereke van, unoka van öt, akik mind az enyémek.
Hamarosan pedig megszületik a dédunokám is. Évának is van két remek gyereke: az egyik egy gyönyörűséges hölgy, aki ügyvédként dolgozik, a másik egy kiváló fejű fiú, aki mindössze 20 éves, még a tanulmányait folytatja” – mondta a Storynak Vitray.