Connect with us

Sztori

Ittasan vezetett az orvos, aki aztán a cselekvő rendőrrel is csókolózni akart

Bűncselekményt követ el az, aki mással szemben a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ.

Ezt tette az a középkorú orvos, akivel szemben az Egri Járási Ügyészség emelt vádat becsületsértés vétsége miatt – tájékoztatott a Főügyészség.

A vádirat szerint a férfi egy hosszúra nyúlt szilvesztert követően a késő esti órákban egy Egerhez közeli községbe tartott az általa vezetett személygépkocsival, amikor ittassága miatt letért az úttestről, és a vízelvezető árokba hajtott. A baleset helyszínére hamarosan több rendőr érkezett, akik az előírásoknak megfelelően intézkedtek az ittas vezetővel szemben.

A vádlott már ennek során sértegetni és szidalmazni kezdte a hivatalos személyeket, akiket butának és bunkónak titulált, sőt durvább kifejezéseket is használt velük szemben. Mivel megmakacsolva magát az alkoholszondát sem volt hajlandó megfújni, a rendőrök vérvétel és vizsgálat céljából a kórházba szállítása iránt intézkedtek, amihez mentőt hívtak. A szidalmakból ezután már a mentősöknek is jutott, bár a férfi továbbra is a rendőrökre összpontosított, akiket a kórházban is tovább becsmérelt. Itt az egyik rendőrnőt még molesztálta is azzal, hogy a száját csókra tartva csücsörített felé, miközben a nyelvét nyújtogatta és ajánlatokat tett neki.

Az egyetemi végzettségű elkövető ellen a későbbiekben két eljárás indult, az egyik ittas vezetés, a másik becsületsértés miatt. Az előbbiben a bíróság 400.000 Ft pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben és 1 évre eltiltotta őt a járművezetéstől.

A becsületsértési ügyben a járási ügyészség újabb pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságra benyújtott vádiratában.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top