Connect with us

Sztori

Itt a vége? Marco Rossi hazament, keserű szavai nem sok jót ígérnek, lezárult egy álomkorszak az Európa-bajnokság után

Az utolsó pillanatos eufóriát leszámítva nem sikerült jól a kontinenstorna a válogatott számára.

Milliók pattantak fel örömükben múlt vasárnap éjszaka, amikor Csoboth Kevin góljával a 100. percben Magyarország legyőzte Skóciát, ezzel megragadva utolsó esélyét a továbbjutásra. Ez az esély azonban szerdán este szertefoszlott, amikor Grúzia remek játékkal legyőzte a már kieséses szakaszra koncentráló Portugáliát.

RONALDÓÉKRA FOGNI A KIESÉST UGYANAKKOR ELÉGGÉ SZEMELLENZŐS DOLOG LENNE, TUDJA EZT NAGYON JÓL ROSSI MESTER IS, AKI VALÓSZÍNŰLEG EGYETÉRTENE AZZAL A TÉZISSEL, HOGY A PÁLYÁN ELÉRT EREDMÉNY ALAPJÁN KELLENE KIÉRDEMELI A TOVÁBBJUTÁST, NEM PEDIG MÁSOKRA VÁRNI, MAJD MUTOGATNI, HA AZ NEM SIKERÜL.

Mégis szomorú, hogy Marco Rossi látszólag hasonló gödörben van, mint annak idején az Albánia elleni kettős vereséget követően, amikor elúszott a vébé pótselejtező. Akkor megrázta magát a csapat és a kapitány is, és egy Eb-selejtező csoportelsőség, valamint egy szép veretlenségi sorozat lett a vége.

Remélhetőleg most is hasonlóan reagál a válogatott, és az ilyenkor egyébként teljesen normális elkeseredettség után Marco Rossi is átgondolja a dolgokat, és folytatja a munkát, amivel Magyarországot ismét visszahelyezte a futballtérképre.

AZ ELSŐ NYILATKOZATAI MINDAZONÁLTAL MEGLEHETŐSEN BORÚLÁTÓAK, MINT AHOGY FOGALMAZOTT A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY:

„Nem tudtam élvezni ezt az Eb-t. Ha ki kellene emelnem valamit, hogy mit élveztem, talán azt a pillanatot mondanám, amikor a játékvezető lefújta a Skócia elleni meccset. A legutóbbi Eb-hez képest a mostani Eb sokkal stresszesseb volt, az előző kontinenstornát jobban élveztem. Sokat gondolkodtam azon, mit kellett volna másként csinálni. Akár a felkészülésben, akár a személyi döntésekben. De igazából csak a Svájc elleni meccsre tudok gondolni”

idézte Rossit a Metropol.

„A portugálok veresége után nem beszéltem senkivel, csak a csapat szakmai stábjával, megosztottam néhány gondolatot az Eb-ről. Mindenki csalódott volt, mert sokat számolgattunk, és végül nem jutottunk tovább. Nehéz megemészteni, hogy nem sikerült. Nehéz most a jövőre gondolnom rövid és hosszútávon, tiszta fejjel kell megtennem”

– tette hozzá Rossi, aki hazautazott a kontinenstornát követően.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top