Connect with us

Sztori

Itt a kormány bejelentése: ilyen lesz az új villanyszámla-rendszer Magyarországon

Itt a kormány bejelentése: ilyen lesz az új villanyszámla-rendszer Magyarországon

Átváltanak a havi szaldós elszámolásra a napelemrendszerben. A bejelentés nyomán hamarosan talán az is várható, hogy ismét lehet majd otthonra napelemrendszert telepíteni.

10 éven át nem éves szaldó elszámolás lesz, hanem havi szaldó elszámolás, már a következő év elejétől – ezt jelentette be egy rövid videóban Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Mint elmondta, aki újonnan csatlakozik a rendszerhez, számukra bruttó elszámolás lesz érvényben.

Ez a bejelentés azt jelentheti, hogy mind a bő 200 ezer háztartási napelemes, aki már telepítette a rendszerét, jövő januártól átkerül az éves helyett a havi szaldó elszámolási rendszerbe, tehát havonta nézik a rendszerből vételezett és oda betáplált energia mennyiségét és ezek nettósítása mentén számolnak el az elosztóhálózat üzemeltetőjével – fejtegeti a bejelentés hatásait a Portfolio.

Mint a lap hozzáteszi, szeptemberben a minisztérium megjelenteti azt, hogy hol lehet majd újra Magyarországon napelemet csatlakoztatni a hálózatra. Ennek nyomán újra számos településen, számos körzetben várhatóan lehet majd újra napelemet tenni a háztetőkre.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top