Connect with us

Sztori

Itt a kormány bejelentése a nyugdíjakról,és a minimálbérről

A következő évtől nagyobb nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok, akik ezekben a napokban juthatnak hozzá az inflációkövető nyugdíjkiegészítés.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő jelentette be a csütörtöki Kormányinfó ideje alatt, hogy pénteken érkezik a nyugdíjkiegészítés, amire 190 milliárd forintot fordított a kormány. Ez összesen 2,5 millió embert érint, akik számíthatnak erre a kiegészítésre.

Szentkirályi elmondta, egy 210 ezer forintos nyugdíj esetében havi szinten 6500 forinttal kapnak többet a nyugdíjasok, ami egy évre plusz 85 ezer forintot jelent. Az átutalások mellett november 10-től a posta megkezdi a kiutalásokat, így a következő napokban mindenki megkaphatja a plusz pénzt.

Szintén a bejelentés alatt hangzott el, hogy januárban 6%-os emelést hajtanak végre a nyugdíjakon, igazodván az inflációhoz, és természetesen a 13. havi nyugdíjat is megkapják a nyugdíjasok.

A kiegészítéseket januárig visszamenőleg fizetik ki, ezzel is biztosítva, hogy az összegek inflációkövetők legyenek. Emellett szintén elhangzott, hogy 3,5 százalékpontot jelent a mostani kiegészítés, és mint azt előtte bejelentették, többek között a minimálbér is jelentős mértékben fog növekedni a következő évtől.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top