Connect with us

Sztori

Itt a bejelentés:Változik a fizetési rendszer a Volánbusz járatain

Várhatóan az ősz végéig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már az összes helyközi járatukon lehet majd fizetni bankkártyával vagy okoseszközzel – közölte a vállalat szombaton az MTI-vel.

Közleményük szerint a készülékek telepítése az előzetes terveknek megfelelően halad, így az autóbuszok háromnegyedén már most elérhető az online fizetés.

A fejlesztés része a tarifareformnak, amely elsősorban az új vármegye- és országbérletek bevezetése révén tette olcsóbbá és jóval könnyebbé, egyszerűbbé is az utazást országszerte – tette hozzá a Volánbusz.

Emlékeztettek, a társaság a nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését. Június vége óta több mint 4000 autóbuszt szereltek fel terminállal, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy ősz végéig mind az 5330, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.

A készpénzmentes fizetési lehetőségről az autóbuszokon elhelyezett matricákról és az autóbusz-vezetőktől is tájékozódhatunk – írták.

A MÁV-VOLÁN-csoport a közlemény szerint bízik abban, hogy a fedélzeti elektronikus fizetés bevezetése is hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket.

Forrás: MTI

Continue Reading
Hírdetés

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top