Connect with us

Sztori

Ítéletidő jön, ránk szakad az ég – kiadták a riasztást

Ma rengeteg esőt kapunk a nyakunkba, ráadásul brutális szél is lesz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken elvékonyodik, szakadozik a felhőzet, és napközben hazánk nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. Elszórtan valószínű záporos csapadék.

Halmazállapot-váltás elsősorban a magasabban fekvő északkeleti részeken fordulhat elő. A nyugatira, északnyugatira forduló szelet egyre nagyobb területen erős lökések kísérik, sőt napközben már több helyen viharossá fokozódik a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határszélen pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 0 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kiadták a riasztást a szél és az zivatarveszély miatt 

A veszélyjelzésben azt írják, a délnyugati szelet csütörtök este, késő este északkeleten (Borsod és Szabolcs térsége) viharos lökések (~65-70, Zempléni-hg. 75-80 km/h) kísérhetik. Késő estétől északnyugat felől egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul a szél, amelyet pénteken nagy területen kísérhetnek időszakosan viharos (ált. 60-80 km/h, néhol >80 km/h) széllökések.

A záporok mellett néhol zivatar is kialakulhat, és a környezetében is lehetnek viharos széllökések.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top