Connect with us

Sztori

Húsvét: így lesznek nyitva az üzletek a négynapos hétvégén

A húsvét úgynevezett mozgóünnep, azaz minden évben máskorra esik – idén április 7-én van nagypéntek, majd április 9-én húsvétvasárnap és 10-én húsvéthétfő. Ez a három nap ünnepnap, egyben fő szabály szerint munkaszüneti nap is, a közéjük ékelődő szombat azonban nem, az csak sima pihenőnap.

Ehhez igazodik az üzletek általános ünnepi nyitva tartása is, azaz április 6-án csütörtökön még bevásárolhatunk, de

  • április 7-én, pénteken nem lesznek nyitva az üzletek, a plázák, a bevásárlóközpontok, a hiper- és szupermarketek, az üzletláncok, stb.

Ha csütörtökig nem vettünk meg mindent, amire szükségünk lehet húsvét alatt, akkor április 8-án még pótolhatjuk, ami elmaradt, ugyanis szombaton ismét nyitva találjuk az üzleteket. Aztán

  • április 9-én, vasárnap
  • és április 10-én, hétfőn megint zárva tartás jön, fő szabály szerint.

Április 11-én, kedden áll vissza aztán az élet vásárlással, ügyintézéssel kapcsolatos szokásos rendje, újra nyitott ajtókkal várnak minket a boltok, szolgáltatók. A postákon is ezzel a nyitvatartási renddel találkozhatunk majd – pénteken, vasárnap, hétfőn zárva lesznek, szombaton valamennyi postai hely a normál szombati munkarend szerint tart nyitva.

De lehetnek az általános üzlet-nyitvatartási rend alóli kivételek. Mint a Hóvége.hu emlékeztet, a jogszabály szerint vannak olyan üzletek, amelyek a húsvéti ünnepnapok alatt is nyitva lehetnek, így például tudunk vásárolni

  • a benzinkutakon, illetve az ott működő üzletekben,
  • az önálló virágboltokban,
  • az újságosoknál,
  • az édességboltokban,
  • a non-stop üzemelő, éjjel-nappali boltokban,
  • a trafikokban (ha a tulajdonos vagy a családtagja dolgozik benne),
  • valamint a vendéglátó- és szórakozóhelyeken.

Amennyiben halaszthatatlanul gyógyszert kell vásárolnunk, azt kell tudnunk, hogy ünnepnapokon (azaz nagypénteken, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn) kizárólag a 0–24 órás, azaz ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes és készenlétet ellátó gyógyszertárakba tudunk menni. Szombaton a pihenőnapokon is nyitva tartó gyógyszertárak működnek, de elképzelhető, hogy nem a szokásos szombati/pihenőnapi munkarendjük szerint, hanem csak 12 óráig, zárásuk után pedig ügyeleti vagy készenléti szolgálat érhető el. Az ügyeleti vagy készenléti szolgálatot ellátó gyógyszertárakról az OGYÉI oldalán található információ.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top