Connect with us

Hírek

Horror Hajdú-Biharban: brutális pusztítást végzett egy vérszomjas medve

A medve több állattal is végzett.

Több állattal is végzett egy nagytestű barna medve egy hajdú-bihari tanyán a minap. Pár napja még Nógrád vármegyében észleltek friss nyomokat, azonban a ragadozó állat már Hajdú-Bihar vármegyében jár.

Egy hajdú-bihari település környékén látták is a helyeik a medvét, legalábbis erről számoltak be, de Nyírmártonfalva polgármestere, Filemon Mihály is felhívta a figyelmet az arra kóborló állatra csütörtöki Facebook-bejegyzésében – írja az Index.

A polgármester elmondása szerint hiába jelezték az észlelést a hatóságoknak, nem vették komolyan, mondván, „ezen a területen még nem láttak soha medvét”.

Molnár István gazda elmondása szerint a sajtóban megjelent észlelések előtt hetekkel járhatott a tanyáján a medve és komoly pusztítást végzett. Mint mondta, három hete történt.

„A medve a lónál bontotta a falat és a birkáknál, a kétszárnyas ajtót pedig teljesen leszakította. Három birka elpusztult a támadás következtében, két birkát még kezelek, az egyik kutya pedig olyan súlyosan megsérült, hogy hiába vittem állatorvoshoz, ő sem tudott rajta segíteni, az eb két nappal később elpusztult”.

Continue Reading
Hírdetés

Továbbiak ebben a témában: Hírek

To Top