Connect with us

Sztori

Hatalmas széllökések jönnek, nyolc vármegyére is érvényes riasztás

Az ország nyugati része citromsárgára színeződött a térképen: a riasztást a legtöbb helyre zivatarok miatt, három vármegyében azonban az erős, akár 70 kilométer/órát meghaladó széllökések miatt adták ki.

Ezzel az erős széllel indult már a nap: az Alpokalja mellett a Bakonyban és a Kisalföldön számíthatunk a reggeli órákban a fent leírt erősségű széllökésekre, melyek a nap folyamán megszelídülnek majd.

A riasztást a széllökések erőssége indokolja

Ezek számunkra erősek lesznek, de szerencsére nagyon komoly károkat nem okoznak, rövid ideig tartanak, Ez azonban nem azt jelenti, hogy jelentősen javul az időjárás. A délután folyamán ugyanis nyugat. északnyugat felől tör be egy hidegfront az országba, ennek mentén pedig zivatarok alakulhatnak ki.

Ezek hevességére jellemző, hogy a Nyugat-Dunántúlon helyenként akár 20 milliméternyi eső is lehullhat.

Mindennek köszönhetően a mai, az ország egyes területein kifejezetten nyárias, 27 fokos hőmérsékleti maximummal járó időjárás az évszakra jellemzővé változik.

Hétfőn kifejezetten alacsony éjszakai hőmérsékleteket is mérhetünk majd, éjszaka az ország egyes részen akár egy fokig is zuhanhat az.

Visszajön az indián nyár

Jövő hét közepére ugyanakkor a prognózis szerint újra elérjük az akár 23-24 fokos nap közbeni hőmérsékleti maximumot, így hosszú távon nem kell még az igazán csípős ősszel megbarátkoznunk.

Aki frontérzékeny, annak a mai nap nem lesz egyszerű: az érkező hidegfront előterében még melegfronti hatások jellemzők, szervezetünk mind a kettőre reagálhat. A hétvégén aztán egy újabb, kisebb hidegfront is érkezhet, így a nagyon változékony időjárás miatt hozzá kell szoknunk azokhoz a panaszokhoz, amelyeket a lehűlések és felmelegedések ki tudnak váltani testünkben.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top