Sztori
Ha ezt a törvényjavaslatot elfogadják, az összes devizás szerződés érvénytelenné válik
A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy a kormány el akarja sunnyogni a devizahitelesekkel kapcsolatban született európai uniós bírósági ítéletnek a végrehajtását – jelentette ki Arató Gergely mai sajtótájékoztatóján.
A DK frakcióvezető-helyettese arra emlékeztetett: Marczingós László ügyvéd szívós munkája nyomán az Európai Unió Bírósága egy olyan ítéletet hozott, amely szerint nem lehet a devizahitelek árfolyamkockázatát az ügyfelekre, az adósokra hárítani, és ezekben az esetekben érvénytelen az egész szerződés, csak a tőkét kell visszafizetni a hitelező intézetnek, a többi pénz visszajár az adósoknak.
A Demokratikus Koalíció törvényjavaslatot nyújt be, amely kimondaná, hogy a devizahiteles szerződések érvénytelenek, ezért az összes kamatot és árfolyamkockázat miatt elvett pénzt vissza kell fizetni az embereknek. Ezeket az elveket nem csak a folyamatban lévő, hanem a már lezárt devizahiteles ügyekre is érvényesíteni kell.
A DK képviselője szerint a Fidesz korábban hozott devizahitelekkel kapcsolatos jogszabályait hatályon kívül kell helyezni, nem csak azért, mert ezek a bankoknak voltak kedvezőek, hanem mert így sok ezren gyorsan és tisztességesen hozzájuthatnának a nekik járó összegeknek. „A Demokratikus Koalíció kiáll a kiszolgáltatott helyzetben lévőkért, hogy a devizahitelesek számára minél előbb igazságos megoldás szülessen, és hogy a végrehajtók és követeléskezelők áldozatai is minél előbb igazságot kapjanak” – zárta sajtótájékoztatóját Arató Gergely.
