Connect with us

Sztori

Győzike apjának elege lett, beperli a fiát

„Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett!” – jelentette ki. Győzike évek óta rosszban van apjával és testvérével is.

Mint írtuk, újabb botrányok vannak a Gáspár családban: Győzike – többek közt – megjegyezte, hogy apjának nem kellene barátnőjét mutogatnia hetven fölött, ráadásul arról is beszélt, hogy testvére és apja folyton ellene áskálódnak, keresztbe tesznek neki.

Győzike
Győzike
Fotó: TV2

„Sosem volt, így most sem kenyerem a magánéletem ország-világ elé tárása, de annyit elárulhatok, hogy nem nősültem meg. Kilenc éve, a nejem halála óta egyedül élek, ugyanakkor egy ideje valóban nem magányosan, de ehhez azt hiszem, a szeretteimen és a barátaimon kívül senkinek semmi köze sincsen. Az pedig, hogy a hölgy, aki a társam lett, 25 éves lenne, egyenesen orbitális hazugság, bár ebben Győző régóta jeleskedik, így meg sem lepett” – magyarázta Győzike apja.

Szerinte ebből bírósági ügy is lehet. „Fogalmam sincs, hogy a fiamnak mi a baja velem, de nagyon felháborít, ahogyan engem abban a riportban beállít. Annyit fűznék még hozzá, hogy szégyelld magad fiam, ha egyáltalán még tudod, mi az a szégyenérzet! Ugyanakkor ennek a históriának itt nincs vége! Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett! – jelentette ki.

„Sajnos vele beszélni már nem lehet, mert csak ordít és hisztériázik, bármikor, bárki próbálja nála szóba hozni, hogy békésen is lehetne rendezni a problémákat. Sajnos azt látom, hogy nálunk már soha nem lehet béke, mert Győző a békében nem érzi jól magát. Folyton folyvást nekimegy az élő Istennek is, csak hogy vele foglalkozzon mindenki. Nem tiszteli a családot, miközben hagyományokról, törvényekről zagyvál összevissza. Az apák tisztelete, amit ő elfelejtett, nem csak bibliai parancs, de épp úgy a roma törvények egyik alapköve is” – magyarázta a Borsnak idősebb Gáspár Győző.

Mint ismert, Gáspáréknál nem ritka a családi botrány, de most úgy tűnik, a testvérek nem békülnek. A valódi, pontos okokról egyikük sem beszél, valószínűleg több lehet a háttérben, mint az, hogy Gáspár Zsolt kihasználta a család, de főképp Győzike ismertségét, majd saját médiakarriert csinált, többek közt ő a gazda évek óta a nagy sikerű Farm VIP-ban a TV2-n.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top