Connect with us

Sztori

Gyilkosság történt,szökésben a tettes, megdöbbentek a helyiek – fotókkal, videóval

Egy 42 éves férfi megszúrta a feleséget és az anyósát, majd elmenekült, magával vitte a 4 éves kisfiát is.

A rendőrök épségben megtalálták a gyermeket, Gál Jánost azonban továbbra is nagy erőkkel keresik a gyilkosság miatt. A történtekről a környékbelieket kérdeztük.

A gyanú szerint a lenti képen látható férfi szeptember 11-én este Hajdúböszörményben egy késsel megszúrta a feleségét és az anyósát. A 32 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni, a helyszínen életét vesztette – számolt be a police.hu. Az 55 éves anyját a mentősök kórházba szállították. Gál János a gyilkosság után elmenekült a helyszínről, és magával vitte feleségével közös gyereküket. A rendőrök a 4 éves kisfiút a férfi egyik ismerősénél sértetlenül megtalálták, az apát továbbra is nagy erőkkel keresik.

Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.

Szóljon a rendőröknek, aki felismeri a gyilkosság elkövetőjét!

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható Gál Jánost felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információja van, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányságon (Debrecen, Kossuth utca 20.), illetve tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyen hívható, 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán vagy a 112-es központi segélyhívón! A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

Hajdúböszörményi feleséggyilkosság: az ott lakók csak a rendőrökre figyeltek fel

A környéken lakók megdöbbentek az eset miatt, voltak, akik gyerekkoruktól kezdve ismerték az áldozatot.  Csütörtökön délután érdeklődésünkre a helyiek azt mondták, semmit sem láttak, csak azt vették észre, hogy szerdán este fél tíz tájban lezárták az utcát a rendőrök. Hallották, hogy valakit megöltek, de hogy mi történt pontosan, lényegében a Haon munkatársától tudták meg.

Egyesek szerint nem volt semmi probléma az érintett családdal, amennyire tudni lehet, rendezett anyagiak közt éltek. Mások viszont úgy tudják, a család életét korábban is terhelték veszekedések, előfordultak heves viták és hangos szóváltások a felek között. A környékbeliek információi szerint a ’82-es születésű elkövető büntetett előéletű, korábban több évet töltött börtönben. A lakók egy drónról is beszámoltak, amivel az elkövetéssel gyanúsítható férfit keresik.

Amikor megláttam, mi van a háznál, majd összerogytam: mentő, rengeteg rendőr, Debrecenből is, TEK-esek, mindenki itt volt… A gyilkosságiaktól is voltak fehér ruhások, akik mintákat gyűjtenek. Ahogy mentem a boltba és arra néztem, még mindig ott a vér

– mondta egy idős asszony. A helybelieknek fogalmuk sincs, mi állhatott a borzalmas tett hátterében. Korábban elképzelhetetlennek tartották, hogy ilyen a környékükön megtörténhet, többen is aggodalmukat fejezték ki az áldozat gyermekei iránt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top