Connect with us

Sztori

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Szalai Ádámot

Eljárt a lába a pesti éjszakában a futball-válogatott egykori csapatkapitányának.

Szalai Ádám még december 29-én került összetűzésbe egy baráti társasággal a fővárosi éjszakában, miután kérésükre öccse nem akarta lefotózni őket.

A csapat egyik tagja káromkodva vette ezt tudomásul, ekkor jött a képbe a magyar labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitánya, aki indulatosan számonkérte ezt a hangnemet a 21 éves Zsomboron, majd egyszer meg is rúgta.

A történet innentől már eltér egyik és másik oldalon, az áldozat szerint Szalai még akkor is belerúgott, mikor már a földön feküdt, a focista azonban ezt tagadja.

„Bocsánat, bocsánat, nem akartam balhét, és elmondom, ahányszor akarod, csak hagyj minket elmenni” – állítása szerint így kérte Zsombor a feldühödött csatárt, hogy hagyja abba a verekedést.

Szalai Ádám kicsit másképp emlékszik vissza: „Úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert. Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam.”

A rendőrség azóta begyűjtötte a térfigyelő kamerák felvételeit, a baráti társaságot pedig tanúként kihallgatták.

Szalainak volt jelenése a kapitányságon, őt viszont gyanúsítottként, garázdaság és könnyű testi sértés miatt hallgatták ki az egyenruhások – tudta meg a Sportal.hu.

Dr. Borbély Zoltán ügyvéd szerint ezért akár 2 év börtön is járhat, a bírói gyakorlat azonban nem ez. Könnyen elképzelhető pénzbüntetés, próbára bocsátás, de közvetítői eljárás keretén belül is rendezhetik az ügyet a felek, ami egy békés megoldása lenne a konfliktusnak.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top