Connect with us

Sztori

Frissült a riasztás, itt csap le az ítéletidő mindjárt

Frissült a riasztás, itt csap le az ítéletidő mindjárt

Ma sem ússzuk meg záporok, zivatarok nélkül, ráadásul újabb adagot kapunk a szaharai porból.

A vastagabb fátyolfelhőzet kelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte sok napsütés valószínű, ám ezt az érkező szaharai por szűrtebbé teheti. Estig csapadék nem várható, majd egy hidegfront hatására északnyugaton, északon, erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is kialakulhat.

Az Észak-Dunántúl mellett napközben már másutt is megélénkül, helyenként megerősödik a délies irányú szél. Zivatarok környezetében estétől erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között várható. Késő estére 25 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet – írja a HungaroMet.

Zivatar

Vasárnap estétől növekszik a zivatarok valószínűsége kezdetben elsősorban északnyugaton, Dunántúl északi részén helyenként, majd késő estétől a középső országrészben, a főváros térségében, illetve hajnalban egyre inkább az ország északi, északkeleti harmadában elszórtan alakulhatnak ki. Zivatarok környezetében intenzív csapadék (15-25 mm), viharos szél (60-80 km/h), néhol jégeső (2 cm alatti átmérővel) előfordulhat

Fotó: met.hu

Középhőmérséklet

A napi középhőmérséklet ma az északkeleti megyék kivételével nagy területen 27 fok körül vagy afelett valószínű.

Fotó: met.hu
Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top