Connect with us

Sztori

FRISS: Gyurcsány bevitte a kegyelemdöfést Bese Gergő “atyának”

„Egy, a Fideszhez ezer szállal kötődő pap, Bese Gergő dunavecsei plébános meleg partikon vett részt, sajtóinformációk szerint. Ő az a pap, aki megszentelte Orbán irodáját a karmelitában és rendszeres résztvevője a Békemenetnek is” – írja Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán.

A DK elnöke videóban fejti ki véleményét a dologról:

„Nem az érdekel, hogy ki kivel hempereg. Az az ő dolga.

De ez a pap, meg az ő kormánya ennek az ellenkezőjét hirdeti. Mi több, büntetik, megbélyegzik azokat, akiknek ugyanakkor hazug áldását kérik, elfogadják, mely áldással szentesíteni akarjak saját bűneiket. Ez a baj, nem az, hogy egy férfi nem nőt szeret. Ebben a videóban elmondom még mit gondolok róla” – mondja.

Gyurcsány Ferenc: Ugye a kormányfőnek is rossz érzése van ilyenkor?

„Mindenki tudja, hogy miért kell bízni bármilyen közösséget, benne istenhívők keresztény közösségét olyanokra, akiknek egész élete hazugság. A Duna-Vecsei plébános állami intézményeket, hivatalokat, talán a miniszterelnök dolgozóbaját is maga áldotta meg. Közben pedig kiderül, hogy az élete az olyan, amit ő maga egyébként bűnösnek, megmentendőnek lát. Meleg partikon vesz részt, ilyen kapcsolatokban él, de közben pedig ájtatoskodik. És azt gondolja, hogy el van intézve a bűn, hogyha ő az Isten áldását kéri.

De az ilyen áldás valójában nem áldás, hanem átok. Valójában átkot ültetnek ránk ezek a hazug emberek is. Hogyha mindezt ráadásul Isten nevében teszik, akkor gyalázzák azt a keresztény közösséget is, amely egyébként Isten szeretete alapján éppen egy ellenkező életet szeretnének szolgálni és élni.

Ha a hatalomnak köze van az ilyenekhez, akkor mocskolja a hatalmat, és egyébként a nap végén mocskol mindannyiunkat is. Ugye önöknek is rossz érzése van ilyenkor? Meg talán – remélem, – hogy rossz érzése van a kormányfőnek, aki az így megáldott irodában dolgozik. Az összes politikai barátnak, az összes követőnek, akik részesei lettek a hazugságnak, és valójában valamennyiünk megrontásának legalábbis lelkileg és erkölcsileg. Hát ez a baj, ez a története” – mondja videójában Gyurcsány Ferenc.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top