Connect with us

Sztori

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor ma reggel: itt a vége

Nagyon fontos bejelentéseket tettek.

Egy Európán végigsöprő ciklon miatt a hazai vizek egy része jelentősen megduzzadt, ami komoly áradásokhoz vezetett. Kiöntött a Duna, Budapest partjai víz alá kerültek, de számos kisebb településen is szükség volt a segítőkre, hogy megakadályozzák a katasztrófát. Az aktuális helyzetről ma reggel számolt be Orbán Viktor és a stáb. 

Orbán Viktor elárulta, itt a vége

Az operatív törzs munkájára ebben a formában már nem lesz szükség holnaptól, az árvíz ugyanis csillapodik, hamarosan véget ér. A Duna tetőzött, a szint elkezdett csökkenni. Az ártérben épült házak tulajdonosai ilyenkor különösen nagy bajban vannak, ezért Orbán Viktor arra kérte az önkormányzatokat, hogy segítsék ezeket a személyeket.

Az apadási számok úgy néznek ki, hogy védekeztünk tegnap 510 km-nyi szakaszon

– mondta, majd felsorolta a miniszterelnök, hogy a kritikus pontokon több mint 1-2 méterrel apadt a vízszint.

Az árhullám várhatóan sehol nem csap át a gátakon. 2800 embert tudtak levezényelni a védekezésből, a nehéznek tekinthető helyek száma is csökkent, már Budapest sincs bajban. 

Az a reményünk, hogy ma rendezetten a Mohácsnál tetéző vizet ki tudjuk kísérni

– mondja Orbán Viktor, majd levonta a konklúziót is:  mobilfalak épültek, 2 milliónyi homokzsákot használtak fel, 55 ezer tonnányi homokon. Elrendelték a visszarendeződés munkarendjét: visszaviszik az állami raktárakba és az önkormányzatokba a fel nem használt homokot. A vízzel érintkezett homok veszélyes hulladéknak számít. Orbán Viktor kiemelte, hogy nagyon sokan vettek részt a védekezésben, kiemelkedően sok volt az önkéntes.

https://cdn.borsonline.hu/2024/09/LgqUkK0omceTeFukH4i14TqoYRr178QM-0ATDZQxEEg/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA0Njk5NWViZTJmMDQ1MjU5M2E5ODIyOGRlMDljYjBl.jpg
Szeptember 21 óta 5500 km-t tettek meg a vízügyesek összesen: nagyjából a teljes magyar határvonal kétszerese ez.

6,5 méteres szintkülönbséget mutatott az idei árvíz a korábbi nagyobbi árvízhez képest. Átlagosan 141 cm vízmagasságról 8 méteres vízmagasságra nőttek a vizek. 

1687 km-t tett meg Orbán Viktort összesen az árvízvédelmi védekezés alatt – árulta el.

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top