Connect with us

Sztori

Figyelem, új szabályozás jön a készpénzhasználatnál

Új előírások lépnek érvénybe Magyarországon annak érdekében, hogy a digitális megoldások térnyerése mellett szinte garantáltan hozzá lehessen jutni a készpénzhez – írja a novekedes.hu.

A kibocsátott kártyák darabszámától függően a fővárosi kerületekben átlagosan legalább 2,5-12, a vármegyeszékhelyeken 2,5-15, a kisebb településeken pedig 3,5-60 automatát kell működtetniük a bankoknak.

Az is kiderült, hogy az ATM-ek száma 2017 elején lépte át a 5 ezer darabot, majd 2020 végén lassú csökkenés kezdődött, így tavaly szeptemberben kevesebb mint 4800 automata volt az országban.

Míg a készpénzfelvételek száma a múlt év első kilenc hónapjában 15 százalékkal maradt el az öt évvel korábbi szinttől, ugyanakkor az összeg 30 százalékkal közel 7 ezer milliárd forintra nőtt. Magyarországon 100 ezer lakosra kevesebb mint 60 ATM jut, az uniós átlag pedig 63 ATM, de Horvátországban ez a szám 140.

Az új jegybanki szabályozás többek között meghatározza, hogy hány ATM-et kell fenntartaniuk a bankoknak. Ezt két paraméter határozza meg, egyrészt a kibocsátott bankkártyák száma, amely négy kategóriába sorolja a bankokat. A 600 ezernél kevesebb, a 601 ezer-1,2 millió, az 1,2-2,4 millió, valamint a 2,4 milliónál több bankkártyát kibocsátó pénzintézeteket különbözteti meg. 

Emellett előírja, hogy a kártyák darabszámától függően a fővárosi kerületekben átlagosan legalább 2,5-12, a vármegyeszékhelyeken 2,5-15, a kisebb településeken pedig 3,5-60 automatát kell működtetniük. Azok a bankok, amelyek teljesítik a limiteket, engedményt kapnak az új szabályok szerint, azaz, ha egy banknak a három településtípus közül kettőben már jelenleg is több ATM-je van az előírtnál, akkor a harmadiknál 25 százalékkal csökkentheti az automaták számát. 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top