Connect with us

Sztori

Figyelem! TÖMEGES leakciózás lesz ebben a Magyar boltban!Akár fél áron lehet bevásárolni!

Figyelem! TÖMEGES leakciózás lesz ebben a Magyar boltban! Karácsony után mindent leakcióznak! Akár fél áron lehet bevásárolni!

Azt mondják, ezzel a karácsonyi időszak spórolását szeretnék segíteni.Még több az extra akció és a mennyiségi vásárláshoz kötött kedvezmény a SPAR és Interspar üzletekben – ez derült ki a boltlánc kibővített akciós újságjából.

Tömeges leárazásba kezd az egyik legnagyobb bolt Magyarországon – már él az akció. Fotó: spar.hu

Ebből az olvasható ki, hogy a magyar kiskereskedelem második legnagyobb szereplője 

1200 akciós ajánlattal indította az új évet.

A döntést azzal indokolták, hogy az ünnepekre való készülődés a sok öröm mellett megterheli a fogyasztók pénztárcáit, ezért a tapasztalatok szerint a hétköznapok visszatértével, az év első hónapjában még jobban odafigyelnek arra, hogy miként spóroljanak. Ezt könnyíti meg a SPAR:

  • a szupermarketekben több mint 900,
  • az Interspar hipermarketekben pedig 1200 akciós ajánlattal találkozhatnak a vásárlók.

Ráadásul a következő hetekben elérhetővé válnak olyan árucikkek, amelyeknél bizonyos mennyiség megvásárlása esetén akár 55 százalék kedvezményben részesülhet a fogyasztó. A hetente csökkenő árakon túl az egyéb kedvezmények, akciók, hűség- és kuponajánlatok is elérhetők.

Említést érdemel még a SuperShop-kártya használata is, amellyel nemcsak később levásárolható pontokat lehet gyűjteni, de további termékkedvezményekhez is hozzájuthatnak a vásárlók. Érdemes hétvégén is ellátogatni a SPAR és Interspar üzletekbe, hiszen péntektől vasárnapig extra ajánlatok lépnek életbe.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top