Connect with us

Sztori

Felháborítóan kevés nyugdíjat kap Falusi Mariann

Az énekes kevesebb mint egy héttel ezelőtt lett nyugdíjas, és már szembesült is az összeggel: havonta 86 ezer forintot kap.

Élethosszig kell dolgoznom” – mondta Falusi Mariann a Heti Libazsír című Youtube-csatornának.

168.hu cikke szerint az énekes kevesebb mint egy héttel ezelőtt lett nyugdíjas, és már szembesült is az összeggel: havonta 86 ezer forintot kap.

„Nem számították bele a főiskolai időszakot valahogy. Nem tudom, hogy ezt hogy számolják ki. Az emberen nem látszik, hogy nyugdíjas, viszont az [meglátszhat], hogy mennyi nyugdíjat kap, és abból hogy fog tudni megélni, és itt nem magamról beszélek, mert hála a Jóistennek, ha az erőm engedi, akkor dolgozom, ameddig csak lehet. Ahogy elnézem a nyugdíjamat, élethosszig kell dolgoznom.

De azért az a 86 ezer forint, amit én kapok nyugdíjnak, az nem hiszem, hogy olyan nagyon sok, amiből én nagyon meg tudnék jól élni” – fogalmazott.

Falusi Mariann szerint igazságtalan, hogy a sportolókhoz képest egyáltalán nem becsülik meg a színészeket és a művészeket. „A sportoló, aki egyszer elindul az olimpián, az élethosszig kap pénzt. A színészek-művészek, akik végigdolgozzák az életüket, azoknak viszont azt mondják, hogy hát félre kellett volna tenni annak idején, amikor nagyobb volt a gázsi” – mondta.

Nyitókép: Keleti Éva/MTVA-gyűjtemény

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top