Connect with us

Sztori

Felfoghatatlan tragédia. 😢Kisfiával és várandós nejével együtt halt meg a válogatott kapitánya

Életét vesztette a törökországi földrengésben az ország férfi kézilabda-válogatottjának csapatkapitánya, Kemal Kütahya, valamint ötéves kisfia – közölte a török szövetség.

Török Kézilabda Szövetség hétfői közlése szerint a kutatóegységek Kemal Kütahya és kisfia holttestét találták meg az antakyai otthonuk romjai között. Nem sokkal később az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) megerősítette, hogy Kütahya négy hónapos várandós feleségét, Pelin Kütahyát és anyósát, Nurten Mutlut is holtan találták meg.

Az 1990. december 6-án született Kemal Kütahya a Konyában rendezett Iszlám Szolidaritási Játékokon csapatkapitánya volt a török válogatottnak, amely a második helyen végzett. Kütahya, aki tornatanár és a strandkézilabda-válogatott szövetségi kapitánya is volt, összesen több mint 150 válogatott mérkőzésen játszott fedett és strandkézilabdában. 2015-ben tagja volt annak a csapatnak, amely harmadik lett a Pescarában megrendezett Mediterrán Strandjátékokon.

A lakóépület teljesen összedőlt a február 6-án bekövetkezett, egymást követő két hatalmas földmozgás hatására (az első a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű volt). A Törökország délkeleti felében fekvő, 400 ezer lakosú Antakya városát csaknem teljesen elpusztította a természeti katasztrófa.

Az eddig több mint harmincezer halálos áldozatot követelő, Törökországot és Szíriát sújtó földrengés során több sportoló is elhunyt vagy eltűnt.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top