Connect with us

Sztori

Fagyi visszanyalt!Új fejlemény érkezett Agócs Tibor ügyéről,megszólalt Orbán Viktor

Orbán Viktor a Szolnoki Gyermekbántalmazásról: „Elviselhetetlen, tűrhetetlen, következményekért kiált!”

A magyar miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában szóba került a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás ügye is. Orbán Viktor elmondta, hogy

„elviselhetetlen, tűrhetetlen, következményekért kiált!”

A kormányfő kifejtette, hogy táborozni azért adják a szülők a gyerekeiket, hogy ott vigyázzanak rájuk és épségben tartsák őket. Ilyen incidens nem fordulhat elő, és ő személy szerint nem bízná gyerekeit olyan helyre, ahol ilyen emberek dolgoznak.

Miután a műsorvezetővel megállapították, hogy mindketten többszörös apukák, Orbán Viktor elmondta: „táborba adjuk a gyerekeket, mindig is táborba adtam és ön is táborba fogja adni őket a nyáron. Ha odaadom őket, tudom, hogy ki szervezi azt, az felelősséggel tartozik értük” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Szerinte a tábori dolgozóknak gondoskodniuk kell a gyerekekről, épségben kell tartani őket, és biztosítaniuk kell, hogy hasznosan töltsék az időt.

„Ott nem bánthatnak egy gyereket!”

Hangsúlyozta továbbá, hogy „aki működteti a tábort, az tartozik felelősséggel”. A szolnoki esetre visszautalva kifejtette, hogy „ilyen embereknek nem akarjuk odaadni a gyermekeinket, ilyen emberek ne dolgozzanak ebben az ágazatban”.

Felrúgták a gyermeket

Ahogy többször is beszámoltunk róla, a szolnoki kalandparkban – az eseményt videó is rögzítette – egy kisfiú nem akart felmászni a mászótoronyra. Ennek következtében a vele lévő férfi – aki a gyerekeket kísérő egyik felügyelő volt – megrúgta a gyermeket. Az edző, akit korábban Novák Katalin kitüntetett, később a közösségi oldalán kért bocsánatot a kisfiútól és a szülőktől, és kijelentette, hogy teljes mértékben együttműködik az igazságszolgáltatással. A Magyar Karate Szövetség, amelynek a férfi tagja volt, közleményben határolódott el a bántalmazástól, és hangsúlyozták, hogy az eset elfogadhatatlan.

A Magyar Karate Szakszövetség a Fegyelmi Szabályzatának és az Etikai és Gyermekvédelmi Szabályzatának megfelelő eljárásokat sürgősen megindítja az érintett személy ellen, és az eljárás lefolytatásának végéig az érintett személyt mindennemű karateoktatási tevékenységtől eltiltja.

Később a kisfiú anyukája is megszólalt az ügyben, szerinte a jászberényi küzdősport-egyesület táborából érkező gyerekeket az edző megfenyegette, hogy hallgassanak az ügyről, és amíg a videó ki nem került, addig így is tettek.

Azt hittem, hogy ott csuklok össze, gyomorgörcs[öm volt] és az összes szőr állt rajtam, mert én erről semmit nem tudtam. Odahívtam Rolit, és kérdeztem, hogy mi volt, mondja el nekem. Akkor már elmondta. Ő azt hitte, annyira rosszat tett, hogy ezt megérdemelte. És még szégyellte is

– idézte fel a kisfiával folytatott beszélgetést az anyuka. Egy ügyvéd szerint a vétkes edző több év börtönbüntetést is kaphat.

Pottyondy Edina :

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top