Connect with us

Sztori

Ennyi volt Jákob Zoltán szerelemhajkurászása, távozik A Nagy Ő a TV2-ről

A Nagy Ő napokon belül eltűnik a TV2-ről.

Október 9-én, hétfőn indult el A Nagy Ő harmadik évada a TV2-n, amiben ezúttal az ország egyik legvagyonosabb embere, a Crystal Nails alapítója, Jákob Zoltán keresi a párját. A reality igen kimagasló nézettséggel indított, hiába pakolták késő estére, úgy tűnik, a nézők mindenáron figyelemmel akarták követni, hogy az üzletember megtalálja-e az igaz szerelmet.

Mondjuk nem csoda, hogy a nézők inkább ezt a műsort választották, hiszen vele egy időben csak a Survivor fut az RTL-en, amiről jól tudjuk, hogy hacsak nem hírességek vannak benne, a kutyát sem érdekli.

Azonban A Nagy Ő még a Nyerő Párost is lepipálta az első hetében: míg Sebestyén Balázsék 23,5 százalékos közönségaránnyal mentek, addig Lékai-Kiss Ramónáék 24,5 százalékkal. Ráadásul A Nagy Ő 10 százalékkal jobb eredményt ért el, mint a tavalyi évad, amiben Árpa Attila volt, vagyis az látszik, hogy Jákob Zoltánnal igen jól járt most a TV2.

Persze ez a műsor sem tart örökké, nemsokára lekerül a képernyőről, és már azt is tudjuk, mikor lesz az utolsó adás.

A csatorna ugyanis bejelentette, hogy november 6-án, hétfőn startol el Stohl András vezetésével a Párharc, ami azt jelenti, hogy Jákob Zoltánt utoljára november 3-án, pénteken láthatjuk majd rózsával a kezében.

Azt a TV2 egyelőre nem közölte, hogy kik lesznek a Párharc új évadának szereplői, az előző szeronban olyan híres párosok voltak, mint Kozso és Ágica, Kerényi Miklós Máté és Kardffy Aisha, dr. Kósa L. Adolf és dr. Kósa L. Rita, Mischinger Péter és Nyitrai Judit, Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián, Rácz Gergő és Rácz Trixi, valamint DR BRS és Joó Adri.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top