Sztori
Előkerült az utolsó fotó a rejtélyes körülmények között elhunyt Gene Hackmanról és feleségéről
A világot sokkolta a hír, hogy Gene Hackman, a kétszeres Oscar-díjas színész, akit a világ számos ikonikus szerepéről ismer, 95 éves korában elhunyt.
A színész és felesége, Betsy Arakawa, valamint szeretett kutyájuk holttestét Santa Fében találták meg. A haláluk okát még nem hozták nyilvánosságra, de a helyi seriff szerint idegenkezűségre utaló jelek nincsenek. A szomorú események hátterében rejtélyes körülmények állnak, amelyek tovább fokozzák a tragédia súlyát.
Lapunk is megírta a szomorú hírt, miszerint 95 évesen elhunyt a legendás színész, Gene Hackman. A kétszeres Oscar-díjas amerikai színészre és feleségére, Betsy Arakawa zongoraművészre szerda délután holtan találtak rá Santa Fében lévő otthonukban, ahol velük együtt szeretett kutyájuk is életét vesztette. Haláluk okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, ám Adan Mendoza, Santa Fe megye seriffje egy interjúban elmondta, hogy idegenkezűségre nem utal semmi jel.
Hackman – aki január végén töltötte be 95. életévét – már hosszú évtizedek óta az új-mexikói városban élt, később a 63 éves Arakawával együtt, akivel 1991-ben házasodtak össze.
A kétszeres Oscar-díjas, négyszeres Golden Globe-díjas és kétszeres BAFTA-díjas amerikai színész és író emlékezetes karriert futott be, pályafutása alatt, amely több mint hat évtizedet ölelt fel, több mint száz filmben szerepelt. Olyan produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Bonnie és Clyde, a Francia kapcsolat, Az ifjú Frankenstein, a Superman, a Lángoló Mississippi, a Nincs bocsánat, a Gyorsabb a halálnál vagy a Tenenbaum, a háziátok, de már hosszú évek óta letette a lantot. A színészóriás több mint húsz évvel ezelőtt, 2004-ben állt utoljára kamera elé, majd visszavonult a színészettől, és az írásnak szentelte idejét.
Szívszorító állapotban fotózták le
Egyesek eleinte azt hitték, hogy ezt a döntést a házassága miatt hozta meg, ám a Daily Mail azt írja, Hackman valójában a súlyos stressz miatt hagyta ott a filmes világot, miután a szívével problémái lettek. Tavaly pedig, amikor két évtized után először kapták őt lencsevégre feleségével, már láthatóan rossz passzban volt, ugyanis feleségébe kapaszkodva próbált egyensúlyozni, miközben sétáltak. A szívszorító felvétel itt látható:
