Connect with us

Celebek

Elmondta, miért lett vége a házasságának Krausz Gáborral.

Nem akarja tovább eltűrni a hazugságokat, ezért tiszta vizet öntött a pohárba.

Mint arról korábban a Bors is beszámolt, Tóth Gabi és Krausz Gábor nyár végén jelentették be, hogy véget ért a házasságuk. A pár akkor még szűkszavúan nyilatkozott a történtekről. Sokan így találgatásokba bocsátkoztak, még arról is pletykáltak, hogy egy harmadik fél miatt mehetett tönkre a házasságuk. Ezt később cáfolták, de az tagadhatatlan, hogy Gabira hamar rátalált egy új szerelem.

Tóth Gabinak az azóta eltelt idő közben elege lett és úgy döntött, hogy tisztázni akarja a helyzetét. Ezt elsősorban, mint kihangsúlyozta kislánya, Hannaróza érdekében tette, hogy ha nagyobb lesz, azt lássa: édesanyja kiállt az igaza mellett. Az énekesnő kérésére kendőzetlen vallomását teljes terjedelmében, változtatás és rövidítés nélkül közöljük:

„Mindenki csendre intett az elmúlt hónapokban, de egyre durvább cikkek jelentek meg, hiába nem szólaltam meg… nem én akartam, hogy az emberek arcába tolják az újságok az életemet… Nem reagáltam, mert hittem, hogy ha csendben vagyok, majd hamar leszállnak rólam, de egyre több neve elhallgatását kérő „ismerős” jött valami kamu storyval a házasságommal kapcsolatban.

Tegnap pedig kaptam egy levelet, amiben azt írta nekem valaki, hogy miért nem állok ki magamért és védem meg magam, hisz láthatóan rengeteg hazugságot beszélnek rólam, amit majd Hannika olvasni fog és azt látja majd, hogy az anyukája nem állt ki az igazságért??

Betalált, igaza van! Egész éjjel nem aludtam… Hozzám is eljut minden létező megmondóember videója, írása, mémje, látom, hogy mi zajlik.

De azt is látom, hogy mennyien velem és mellettem vagytok! Ez pedig nagyon sok erőt ad nekem!

Hálás vagyok nektek és többen voltatok már ilyen helyzetben, mint azt hittem. Számomra azért döbbenet, hogy ilyen indulatokat váltott ki emberekből a válásom! Valótlan hírekből alkottak rólam véleményt. Azért írom le ezeket, mert olyanok is bedőltek a hazugságoknak, akik szerettek és velem voltak az elmúlt években: Hannit közösen neveljük!

A sajátmagam keresetéből vett házban élek, amire, mint minden normális ember hitelt vettem fel.

Az autómat szponzorációból kaptam anno, amit megvásároltam.

Nem folytattam viszonyt Mátéval a kapcsolatom alatt, a szakítás után kezdtünk el ismerkedni. Nagyon friss volt, még mi sem tudtuk, hogy merre alakul, de már mindenki tényként kezelte, hogy együtt vagyunk és hogy én milyen csalfa feleség vagyok. Gábor kiírása utalt erre, ami megindította a sz@rcunamit a nyakunkba.

Évek óta küzdöttünk a hazásságunkért Gáborral és mindketten részesei voltunk, hogy így alakult, mégis mindent az én „számlámra írtak”, de ez nem meglepő, hisz mindig a nőket hibáztatják egy ilyen helyzetben. Ha a férfi szakít, akkor is a nő a hibás valamiért, ez szomorú.

Rá kellett jönnünk, hogy hamar és váratlanul jött az életünkbe a legnagyobb csodánk Hannaróza, abban hittünk, hogy majd miatta megoldjuk a problémáinkat, ezért együtt maradtunk. Kifele pedig a szépet mutattuk, hisz voltak szép pillanatok! Arról nem beszélve, hogy az ember szeretné hinni a szépet még akkor is, ha nem jók a dolgok otthon. Mi is így tettünk és belenyomtuk magunkat egy „szép családi” képbe. Kifele azt mutattam, amire vágytam volna befelé. Gábor egy mélyen zárkózott férfi, akinek a lelkébe mindenemmel próbáltam helyet találni, de nem tudtam. Nagyon szerettem volna megnyitni, de sajnos én kevés voltam ehhez, nem szerettem volna így kitárulkozni, de olyan szintű hazugságokat olvasnak rám, és olyan mértekben folytak bele az életembe, hogy muszáj voltam ezeket leírni..

Azt is tudom, hogy mennyi minden vár még ránk és azt is tudom, hogy ezután a bejegyzésem után is minden bulvárlap szét fog szedni, mert sainos szeretnek az emberek a másik életével foglalkozni a saját problémáik megoldása helyett! Viselnem kell bizonyos kritikákat, mert ismert énekesnő vagyok. Tudom, de ez már nagyon túlmutat minden emberi méltóságon, ezért most megkérek mindenkit, hogy legyen vége és ne bántsanak tovább engem!

Üzenem, hogy fájdalmas és nagyon nehéz szembenézni a traumáinkkal, problémáinkkal, de annál boldogabb jövő vár mindenkire, aki mer tenni a saját boldogsága érdekében! Egy életünk van és mindenkinek jár a szerető, empátiával teli társ, család, hátország! Legyetek bátrak és tudjatok meg, hogy rám ismeretlenül is számíthattok, ha válaszút vagy nehéz helyzet elé kerültök!

Szeretettel!

Gabi”

 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top