Connect with us

Sztori

Elhunyt Schaff Zsuzsa

Életének 81. évében csütörtökön elhunyt Schaff Zsuzsa Széchenyi-díjas orvos, patológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Semmelweis Egyetem professor emeritája, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. Számú Patológiai Intézetének volt igazgatója – tudatta az MTA csütörtökön az MTI-vel.

Schaff Zsuzsa szűkebb szakterülete a patológia, hepatológia, valamint az onkológia volt. Elsők között igazolta a hepatitis C-vírus okozta májsejtelváltozásokat, a vírusalkotórészek szerepét a májrák kialakulásában. Elsők között mutatta ki a májdaganatok számos jellegzetes (diagnosztikus és prognosztikai szempontból is jelentős) markerét. A mikroRNS-ek jellegzetes mintázatát mutatta ki májdaganatokban, ezek összefüggését igazolta a betegek túlélésével és terápiára adott válaszukkal – írták.

Schaff Zsuzsa 1943-ban született Budapesten. 1967-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) Általános Orvostudományi Karán szerzett orvosi diplomát. 1966 és 1967 között mentőtisztként dolgozott az Országos Mentőszolgálatnál, majd központi gyakornok a Heim Pál Gyermekkórházban, 1968 és 1971 között pedig egyetemi orvosgyakornok a SOTE I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében.

1971-ben patológus-szakvizsgát tett az Orvostovábbképző Intézetben, 1976-ban elnyerte az orvostudományok kandidátusa címet, 1987-ben pedig az orvostudományok doktora lett. 2000-ig a SOTE I. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetében dolgozott, majd 2000-től 2008-ig a Semmelweis Egyetem II. Számú Patológiai Intézetét vezette.

Schaff Zsuzsát 2010-ben az MTA levelező, 2016-ban pedig rendes tagjává választották.

Munkásságát számos kitüntetéssel, egyebek mellett Széchenyi- és Batthyány-Strattmann László-díjjal ismerték el. 2021-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozat kitüntetést vehette át.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top