Connect with us

Sztori

Egy magyarországi faluban nem indul meg a tanítás, mert senki nem jelentkezett tanárnak

Jelentősen megnehezedik a Vas megyei Alsóújlakon lakó gyerekek iskolába járása, ugyanis egy másik településre kell majd járni a nebulóknak iskolába, mert  senki nem jelentkezett tanárnak

Az ATV híradója számolt be arról, hogy a Vas megyei Alsóújlakon található iskola szeptember elsejétől zárva marad, ugyanis nem sikerült egyetlen egy tanárt sem felvenni az intézménybe.

Az ATV arról is beszámolt, hogy a helyiek még a Facebookon is próbálták megmenteni a iskoláját, de hiába próbálkoztak, senkit sem tudtak odacsábítani. A faluban egyetlen pedagógus kellett volna, aki az összevont első-negyedik osztályban tanít. Az iskolát szüneteltetni kell, a gyerekek másik településre járnak majd tanulni.

A Facebook-posztban az alsóújlakiak úgy fogalmaztak, hogy az utolsó reménysugárba kapaszkodva próbáltak két hete segíteni a tanárhiányon. Azt kérték, segítsen, akinek van olyan ismerőse, aki esetleg elmenne hozzájuk tanítani. Ám nem sikerült az akció, nem találtak időben tanítót az egy osztályba összevont alsó tagozatos diákok számára.

A TV-nek Alsóújlak július első vasárnapján megválasztott polgármestere nem kívánt nyilatkozni, szerinte itt már nincs semmi érdekesség. Azt már mi tesszük hozzá, hogy az ilyen remek település vezető, legalább annyit bele vinyoghatott volna a kamerába, hogy igen probléma van, akinek kell egy tanár meló jöjjön ide.

Ennél beszédesebb volt az egyik pedagógus szakszervezet ügyvivője aki elmondta, az alsóújlaki eset is azt igazolja, hogy komoly problémák vannak a pedagógusok létszámát tekintve.

„Azért nem jelentkeznek sok esetben, mert nem akarják bevállalni a státusztörvénnyel történő foglalkoztatást, számukra nem vonzó ez a munkakörülmény. Egyébként pedig, ha úgy dönt a tankerületi központ, hogy megszünteti az iskolát a naptári év közben, főleg szeptemberben, akkor az is felmerül, hogy jogsértést követ el” – mondta az ATV Híradó stábjának Nagy Erzsébet, aki hozzátette, hogy az ilyen iskolai átszervezéseknek az összes hátrányát a diákok szenvedik meg.

Amíg eddig pár perc alatt besétáltak az iskolába, addig most akár egy órával korábban kell a busszal elindulniuk, hogy beérjenek az új iskolájukba- szögezte le a PDSZ vezetője

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top