Connect with us

Celebek

Egy erdő szélén, egy mikrobusz mellett találták meg a börtönbe várt Lagzi Lajcsit

A mulatós muzsikust hiába várták reggel a kecskeméti börtönnél.

Mint írtuk, a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet előtt várták hajnal óta Lagzi Lajcsit, aki reggel 10 óráig nem érkezett meg. Lapértesülések szerint február 15-én kell megkezdnie a rá kiszabott 3 év 6 hónapos börtönbüntetését a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, azaz a kecskeméti börtönben. Legkevesebb 11 hónapon át biztosan nem áll majd színpadra, ennyi időt biztosan bent kell töltenie.

A Bors szerkesztősége pontban kilenc órakor egy nagyon furcsa telefonhívást kapott. A telefon kijelzőjén Lagzi Lajcsi neve villant fel, a vonalban pedig maga az eltűnt zenész hangját lehetett hallani, de nem a telefonba beszélt, hanem egy hölggyel beszélgetett. A háttérben csipogó hangokat lehetett hallani, mintha egy modern képalkotó rendszer, mondjuk egy CT-gép hangja lenne, Lajcsi pedig köhögött, majd elhaló hangon köszönetet mondott a társaságában lévő nőnek.

Most a Blikk egy olvasója találta meg Lagzi Lajcsit 150 kilométerre Kecskeméttől, Lovasberény közelében látta meg és fotózta le. A fotót itt nézheti meg. Ha a kép valóban mai, akkor mégsincs kórházban.

A Bors a zenész ügyvédjétől ígéretet kapott, hogy még a mai napon tisztázzák, mi is történik pontosan.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top