Connect with us

Celebek

Ebben a percben érkezett a hír Galambos Lajcsiról

A zenész hamarosan megkezdi a börtönbüntetését, az elutasított halasztási kérelmét azonban nem hagyta annyiban, újra kórházba ment.

Galambos Lajcsinak 2023. február 15-én kellett volna megkezdenie a börtönbüntetését a kecskeméti börtönben, a kiírt időpontban azonban nem jelent meg a kapuban. Mint kiderült, halasztási kérelmet nyújtott be, melyet elutasított a bíróság, így a zenésznek – bár fellebbez – hamarosan meg kell kezdenie a 3 év 6 hónapos büntetését. De hogy addig is mivel foglalatoskodik, annak a Bors járt utána.

Galambos Lajosra nehéz időszak vár Fotó: Máté Krisztián

Galambos Lajos tanult, értelmes ember, akitől a lehető legtávolabb áll az esetlegesség, vagyis megtervez mindent, ami az életében történik. Legalábbis igyekszik megtervezni ugye, hiszen arra azért ő sem számíthatott, hogy közel nyolc évig kell majd az igazáért küzdenie a bíróságon, gáz-, áram-,és víz lopás valamit vesztegetés okán, és végül letöltendő börtönbüntetést kap.

Váratlanul kiderül, beteg

A pereskedésre ráment a vagyona egy része, a házassága és az egészsége is, a bevonulásának ideje is ez utóbbi miatt csúszott.

Gyógyíthatatlan beteg vagyok. Ezért kaptam halasztást. Sajnos a szerdai napon még meg volt kötve a kezem, vagy be volt kötve a szám, ha úgy tetszik, arra kértek, hogy ne nyilatkozzak a történtekről. Nem tehettem mást, hallgattam. Hallgattam és végig néztem, ahogy mindenki úgy keres engem, mintha épp szökésben lennék. 

nyilatkozta a zenész korábban a Borsnak.

Lajcsi új behívója még nem jött meg, illetve a zenész nem beszél arról, hogy pontosan mikor kell megkezdenie a börtönbüntetést. Arról azonban egy ismerőse részletesen nyilatkozott, hogy mit tervez Lajcsi.

Esze ágában nem volt kibújni az igazságszolgáltatás és a törvényesen rá kiszabott ítélet alól. Valójában csupán egy év halasztást szeretett volna kapni, annak érdekében, hogy a betegségét ne a börtönben kezeljék, hanem egy általa választott és persze finanszírozott kezelésnek vethesse alá magát a kért időben – mondta korábban a Borsnak az informátorunk, aki hozzátette: – Ez a határozat még nem jogerős, vagyis Lajcsi még élhet fellebbezéssel. Ugyanakkor arra készül, hogy egy hónapon belül kézhez kapja az új behívót, hiszen még ha fellebbez is, meg kell majd kezdenie a büntetését. Természetesen nem boldog a hírtől, de minden rá vonatkozó törvényt betartva fog eljárni. 

Az utolsó napok is eseménydúsak

Galambos Lajost hétfő délelőtt többször is hívta kollégánk, a zenész a sokadik próbálkozásra végül felvette a telefont. Amikor azt kérdeztük tőle, hogy mivel tölti a bevonulás előtti utolsó napokat, így felelt:

Épp orvosi vizsgálaton vagyok, azért nem tudtam eddig felvenni. Túl részletesen nem szeretnék most erről beszélni, annyit azonban elmondhatok, hogy ez egy újabb vizsgálat, ami a jelenlegi egészségi állapotomat monitorozza, illetve egy terheléses vizsgálat, ami megmutatja, mennyit bírok most, és mennyit fogok bírni a közeljövőben. 

Ennek a vizsgálatnak az eredménye sok mindent befolyásolhat. 

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top