Connect with us

Celebek

Ebben a cellában töltheti börtönbüntetését Lagzi Lajcsi – kép

Lagzi Lajcsi titokban kezdte meg a börtönbüntetését Baracskán. Eredetileg február 15-re kapta a behívóját, de azóta is trükközéssel próbálta elkerülni a büntetést.

A zenész tegnap bevonult, de Kecskemét helyett Baracskán kezdte meg a büntetése letöltését. „Korábban Kecskeméten kezdte volna meg a börtönbüntetését Galambos Lajos, de azóta eltelt két hónap, és a BV azt a szakmai döntést hozta, hogy Baracskára kell mennie. Feltehetően itt volt hely a befogadására” – magyarázta dr.

Csontos Zsolt, a Bors pedig most utánajárt annak is, hol fogja tölteni az elkövetkezendő hónapokat az elítélt zenész.

Mint írják, a FEOL 2020-ban járta körbe az intézményt, amikor átadtak egy 330 új férőhelyes körletet. Akkor még üresen álltak a hidegszürke barakkok, mára azonban már Lajcsi is egyike lehet azoknak, akik egy ilyen cellában töltik a büntetésüket. Sok oka nem lehet a panaszra, hiszen láthatóan modernizálták a környezetet.

Az új épületekben három- illetve hat fős zárkákat alakítottak ki, melyekben televízió is található. Mint kiderült, a berendezéseket, szükséges eszközöket mind a büntetés-végrehajtási intézetek vállalkozásaiban dolgozó elítéltek készítették.

A fogvatartottak számára rengeteg lehetőséget biztosít az intézmény. A BV honlapját böngészve olvashatunk arról, hogy a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet korábban péktanfolyamot is meghirdetett, emellett színielőadásokat és műveltségi vetélkedőket is szerveztek.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top