Connect with us

Sztori

Durva útlezárásokra kell számítani ezekben a megyékben: erről feltétlenül tudnod kell

A Tour de Hongrie kerékpáros körverseny zárónapján, vasárnap Baranya, Somogy és Tolna vármegyében kell számítani forgalomkorlátozásokra – közölte az Útinform szombaton a honlapján.

Az útvonalról azt írták, hogy a versenyzők Siófokról rajtolnak el, majd a 65-ös főúton Ságvár – Som – Iregszemcse településeken keresztül Tamásiig, majd a 61-es főúton Dombóvárig haladnak.

Ezután Sásdra, onnan pedig a 66-os főúton Magyarszékig tekernek és Orfű-Barátúr-Magyarhertelend útvonalon keresztül érkeznek meg Pécsre – ismertették; a városban két kört tesz meg a mezőny, és a cél az állatkertnél lesz, ahová az első versenyzők várhatóan 16.30 óra körül érkeznek meg.

Az Útinform felhívta a figyelmet: a mezőny elhaladásakor, egy-egy útszakaszon rendőri segítséggel megállítják a forgalmat, és a csomópontokban is rendőri forgalomirányításra kell számítani. A verseny közben – rendőri irányítás mellett – lehetőség lesz az útvonalat keresztező közlekedésre – tették hozzá.

A Siófok és Pécs belterületét érintő lezárásokra táblák hívják fel a figyelmet.

Címlapkép: MTI/Vasvári Tamás

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top