Connect with us

Sztori

Durva dolgokat csinált a verőcei tragédia előtt a motorcsónak vezetője

Össze-vissza kacsázott a Duna két partja közt

A Budapest Környéki Törvényszék közleményt adott ki a verőcei hajóbaleset körülményeiről.

A Budakörnyéki Járásbíróság bűnügyi felügyelet alá helyezte a verőcei hajóbaleset során érintett szállodahajó kapitányát.

Bár a Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint a motorcsónak és a szállodahajó ütközése nagy zajjal járt, a hajó hatvanas éveiben járó, külföldi kapitánya mégsem állt meg segítséget nyújtani.

A gyanúsított kapitány az esti órákban 33 utasával

Budapest felől Komárom irányába, hegymenetben közlekedett. Velük szemben érkezett egyik sértett által vezetett kisgéphajó hét utasával. A motorcsónak vezetője a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította járművét. A szállodahajó automata vezérléssel haladt, miközben a férfi a jobb parttól kisgéphajójával egyenesen a szállodahajó felé kormányzott. A szállodahajó orrához érkezve hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, nagy sebességgel nekiütközött a hajónak.

A motorcsónak összetört,

majd a szállodahajó maga alá gyűrte, az utasaival együtt. A kisgéphajót irányító férfi és egy női utas azonnal életét vesztette, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett, de a partra tudott úszni. A motorcsónak további öt utasát még keresik. A törvényszék szerint a szállodahajó kapitánya észlelte a becsapódást, ám anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a jármű mivel ütközött, változatlan sebességgel tovább haladt, a mentési protokollt sem hajtotta végre, amivel

több, rá vonatkozó hajózási és vízi közlekedési szabályt megszegett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a szombat éjszakai több halálos áldozatot követelő hajóbaleset ügyében. Az ügyészi indítvány szerint a férfi jelenléte a büntetőeljárásban kizárólag személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásával, bűnügyi felügyelettel biztosítható.

A cseh férfi tagadta a bűnösségét

a gyanúsítotti kihallgatása során, és panaszt tett ellene. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte bűnügyi felügyeletét szeptember 22-ig. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – közölte a törvényszék honlapján.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top