Connect with us

Celebek

Dubajozós modellek pere: ez volt Hódi Pamela részletes tanúvallomása

Csütörtökön, a második tárgyalási nappal folytatódott K. Zoltán és társai, P. Szilvia és Sz. Vivien ügye.

Az ügyészség szerint ismerősi körükből közvetítettek külföldre – Dubajba, Abu-Dzabiba, Mexikóba, Párizsba, Londonba – és belföldre is modelleket hoszteszmunkákra.

A csütörtöki tárgyaláson a Pesti Központi Kerületi Bíróságra idézték be tanúnak Hódi Pamelát, Berki Krisztián volt párját, aki az ügyvédje kíséretében jelent meg a bíróságon.

Az influenszer jogi képviselője indítványozta zárt tárgyalás tartását, arra hivatkozva, hogy ügyfele ma már édesanya és feleség, az ügy pedig sérti a jóhírét és a magánéletét. A bíróság az indítványt elutasította azzal a hivatkozással, hogy a tárgyalás eddig is nyilvános volt, a bíróság pedig gondoskodott a magánérdek megóvásáról azáltal, hogy megtiltotta a tárgyaláson kép- és hangfelvétel készítését.

Hódi Pamela meglehetősen zaklatottnak tűnt, de összeszedetten válaszolt a bírónő kérdéseire. Elmondta, hogy K. Zoltánt nagyjából tizennégy éve ismerte meg egy szórakozóhelyen. A férfi külföldi hosztesz munkát ajánlott neki, ő pedig úgy gondolta, ez nem rossz dolog, hiszen itthon nem fizetett olyan jól a hoszteszkedés, amelynek során rendezvényeken szórólapokat osztogatott, vagy hot-dogot árusított.

Pamela a meghallgatáson úgy nyilatkozott, 2010 környékén dolgozott külföldön K. Zoltán közvetítése révén.

Ebben az időszakban Marokkóba, Mexikóba, Bejrútba és Svájcba közvetítették ki a külföldi munkákra, ahová hol egyedül, hol több lánnyal utazott. Arra a kérdésre, mi volt a feladata a munkák során, azt válaszolta, kedvesnek kellett lennie, mosolyogni, pezsgőt kínálni, beszélgetni.

Arra kifejezetten emlékezett, hogy a rendezvényeken sokat kellett kanapén ülnie, ahogy ő mondta, „konkrétan térdfájásig”.

Azt is elmondta, hogy a lányoknak nem volt megtiltva a tánc és az italfogyasztás, de ő nem fogyasztott alkoholt.

Pamela arról is beszélt, hogy hotelekben szállt meg, és sem a repülőjegyért, sem a szállásért nem kellett soha fizetnie, azt a közvetítői cég állta. Emlékei szerint 300-500 eurót (mai árfolyamon 107-180 ezer forintot) keresett naponta.

Azt a korábbi és mostani vallomásában is határozottan tagadta, hogy prostitúciós munkát végzett volna, ám hogy a többi lány mit tett, nem tudja, mert ő zárkózott, nehezen barátkozó személyiség, aki nem foglalkozott a többiek tevékenységével.

A meghallgatás végén a bírónő közölte Pamelával, hogy több tárgyaláson nem kell részt vennie, így az ominózus ügy feltehetően véget ért a kétgyermekes anyuka számára.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Celebek

To Top