Connect with us

Sztori

Drámai bejelentést tett Karsai Dániel testvére

Karsai Péter az RTL Klub Reggeli című műsorában arról beszélt, hogy még az orvos szerint is megjósolhatatlan, mennyi ideje lehet hátra a testvérének. Azt is kijelentette, hogy „Dani után” mindenképp továbbfogja vinni a testvére ügyét.

Mint ismert, Karsai Dániel alkotmányjogász-ügyvéd tavaly számolt be arról, hogy gyógyíthatatlan betegségben, ALS-ben szenved.

Az atv.hu folyamatosan beszámol Karsai harcáról, többek között arról is, hogy az alkotmányjogász augusztus elején keresetet nyújtott be a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, mivel álláspontja szerint az életvégi döntések meghozatalának magyarországi tilalma az alapvető emberi jogokat sérti. Az alkotmányjogász korábban közölte azt is, hogy várhatóan májusban lesz döntés a strasbourgi per ügyében.

„Mindenképp tovább fogom vinni ezt az ügyet Dani után” – mondta az RTL Klub Reggeli című műsorában Karsai Péter azzal kapcsolatban, hogy ha testvére, Karsai Dániel nem éli meg a strasbourgi döntést, ő folytatja majd a harcot. Péter arról is beszélt, hogy a testvére orvosa szerint megjósolhatatlan, mennyi ideje lehet hátra – szemlézte a 24.hu.

„Látjuk, érzékeljük, hogy Dani állapota folyamatosan romlik, de hogy ez milyen hosszú kifutású lesz, hogy ez a betegség stagnál, leáll egy kicsit, és hagy-e egy szusszanásnyi időt, nem lehet tudni” – fogalmazott. Elmondta azt is, hogy az alkotmányjogászt szakképzett ápolók segítik a mindennapokban, olykor ő is nála alszik.

rról is beszámolt, hogy van olyan erős fájdalma Dánielnek, amelyre nincs gyógyszer.

„Már nagyon nehéz minden perc. Lehet tompítani gyógyszerekkel, de a legnagyobb fájdalom az, hogy már abban is segítség kell neki, hogy balról jobbra forduljon – erre nincs gyógyszer”

– mondta.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top