Drámai pillanatok: három lányt is hazaküldött A Nagy Ő-ben Jákob Zoltán – videó

Drámai pillanatok: há romlányt is hazaküldött A Nagy Ő-ben Jákob Zoltán – videó Rendesen ritkított a mezőnyön a milliárdos. Október 23-án is rózsákat osztott Jákob Zoltán a TV2 képernyőjén, merthogy adásba került A Nagy Ő című műsor újabb része, ahol rózsaceremóniát tartottak. A magyar milliárdos három hölgytől búcsúzott az adásban: Bernadett, Mónika és Vivien számára ért véget a show. Bernadettről azt mondta, … Olvass tovább

Köpni-nyelni nem tudsz majd – Ő Demcsák Zsuzsa vőlegénye

Még csak néhány hónapja vált el, de a jelek szerint máris egy újabb házasságra készül Demcsák Zsuzsa. A műsorvezetőre ugyanis néhány hónappal ezelőtt újra rátalált a szerelem. A Blikk értesülései szerint párja egy vidéki milliárdos, akivel a munkája során ismerkedett össze, és rövid idő alatt olyan komolyra fordult a kapcsolatuk, hogy már a lánykérés is … Olvass tovább

Lehull a lepel, évekig titkolta, most bevallotta az igazat Szabó Zsófi – Ezért vált el milliomos férjétől

Egy friss interjú során Szabó Zsófi, a közismert közéleti személyiség, nyilatkozott a közönségnek a volt kapcsolatáról és a hozzá vezető útról. A kibeszélés során számos érdekes és mély gondolatot osztott meg a saját élményeiről és az elkerülhetetlen szakításról. “Biztos vagyok benne, hogy megbánta már, hogy szétmentünk, de nem tudta jóvátenni, egy bizonyos mennyiség után nem … Olvass tovább

Borzalmas hír jött ma reggel: Autóbalesetet szenvedett Miller Dávid és édesanyja, Ullmann Mónika

Borzalmas hír jött ma reggel: Autóbalesetet szenvedett Miller Dávid és édesanyja, Ullmann Mónika Vasárnap délben érkezett a hír, miszerint Miller Dávid autójába fékezés nélkül hajtottak bele. A műsorvezető nem egyedül ült a kocsiban. Miller Dávid menedzsere az rtl.hu-nak azt nyilatkozta, a műsorvezető édesanyjával, Ullmann Mónikával utazott hazafelé. Budán, a Római part közelében történt a baleset, amikor egy … Olvass tovább

Krausz Gábor tehet a válásról? Tóth Gabi kijelentése mindent más színben tüntet fel… ERRE senki nem számított…

Ez lenne a valóság? Tóth Gabi mióta bejelentették, válnak Krausz Gáborral, brutális kereszttűzbe került. Most nagy dobással készült, ugyanis a napokban hozta nyilvánosságra, hogy leforgatták a klipet az új dalához: Gabi a Átkozott nyár-ban fogalmazta meg mindazt, ami az elmúlt időszakban történt velük. A rajongóknak nem is kellett több, rögtön elkezdték a kritizálást, ám ezúttal … Olvass tovább

Most kaptuk a szomorú hírt Schobert Norbiról

A Free Group Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság, korábban ismert nevén Norbi Update, újabb nehézségekkel szembesül, mivel a Nemzeti Adóhivatal (NAV) végrehajtást kezdeményezett a vállalat ellen. Ez a legújabb esemény már a sorban, amikor jogi és pénzügyi problémák jelennek meg a cég körül. Schobert Norbert, a Free Group vezérigazgatója augusztus 30-án erősítette meg, hogy a NAV … Olvass tovább

Maria Geronazzón nem fog az idő, 66 évesen úgy néz ki mint egy tinilány

Maria Geronazzot azóta jegyzi a celebvilág, amióta plasztikáztatta arcát. Ennek nagy részét felduzzasztott ajkai foglalják el. Ha nem is a szépségével, de meghökkentő arcberendezésével sikerült a figyelem középpontjába kerülnie. 7 évig teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, néhány napja azonban az RTL Klub Fókusz című műsorának adott interjút: „2010-ben azért tűntem el, mert született tehetséggel rendelkezem … Olvass tovább

„Nincs több fájdalom” – feladta a harcot a 26 éves szépségkirálynő, akiért egy ország szorított

26 éves korában elhunyt a Miss World korábbi versenyzője Két évvel ezelőtt diagnosztizálták méhnyakrákkal, és számos kezelésen ment keresztül. 26 éves korában elhunyt a Miss World korábbi versenyzője, Sherika de Armas.  Az uruguayi szépségkirálynő két éven keresztül küzdött a rákkal. A helyi média arról számolt be, hogy október 13-án hunyt el. Testvére, Mayk De Armas a közösségi médiában megosztott egy gyönyörű … Olvass tovább

Meghalt R. Kelényi Angelika

Éppen most érkezett a hír, hogy R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas magyar író elhunyt. Csak 52 éves volt. A szomorú hírt a közösségi médiában erősítették meg, súlyos betegség okozta az írónő halálát Elhunyt R. Kelényi Angelika R. Kelényi Angelikától ezekkel a fájdalmas, megható sorokkal búcsúztak: „Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk, hogy R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas magyar … Olvass tovább

Ő Rácz Jenő sosem látott édesanyja – 6 éve nem beszélt vele a fia, most kitálalt Anita, mit tett vele a sztárséf

Rácz Jenő, az ismert séf és televíziós személyiség, aligha hagyja közönyösen a közönségét, amikor a konyhán és a képernyőn keresztül mutatja meg tehetségét és elkötelezettségét a gasztronómia iránt. Azonban kevesen tudják, hogy milyen körülmények között nőtt fel és milyen háttérrel rendelkezik. Most az édesanyja, Anita, elbeszélte az életük történetét, és rávilágított arra, milyen hosszú út … Olvass tovább