Connect with us

Sztori

Büntetőfékezett egy rendőr az M1-M7-en,itt a videó

Szemtanú is látta az esetet. A rendőrség „elítéli” megteszik a „szükséges intézkedéseket”.

Egy rendőrségi autó láthatóan büntetőfékezett egy másik jármű előtt az M1-M7 bevezetőszakaszán – derült ki a Bp-i Autósok Közössége által közzétett videóból, amelyet egy autós fedélzeti kamerája rögzített. A felvételen jól látható, hogy

a rendőr miután megelőzte a másik kocsit, hirtelen szinte állóra fékezte a járművét, vélhetően azért, mert a másik sofőr felbosszanthatta.

A videó készítője szerint a rendőr nem kapcsolta be a szirénát, nem szállt ki az autóból, és nem is igazoltatott. Egyedül volt a kocsiban, és miután büntetőfékezett, nem állt meg teljesen, hanem továbbhajtott.

„Tükörből úgy láttam, hogy közel állóra fékeztek, de nem álltak meg”

– mondta a szemtanú, aki rögzítette az esetet.

Az eset nagy felháborodást váltott ki, amire hétfőn a rendőrség is reagált a honlapján. Közleményükben hangsúlyozták: „Mélyen elítéljük az ilyen magatartást, amelyet senki, semmilyen közlekedési szituációban nem alkalmazhat.” A rendőrség hozzátette, hogy az esettel kapcsolatban már megtették a „szükséges intézkedéseket,” bár a részleteket egyelőre nem közölték.

Continue Reading
Hírdetés
Ezek is érdekelhetnek...

Továbbiak ebben a témában: Sztori

To Top